Zamárdi-Viadukt 28 teljesítménytúra 2023. június
Balatonvilágoson töltjük a nyár nagy részét, így a közelben kerestem túrát, lehetőség szerint olyan útvonalon, amin még nem jártam. A kívánságom maradéktalanul teljesült, a Sarokkő SE szervezésében életre hívott teljesítménytúra szinte teljesen idegen terep volt és a közel harminc kilométer minden szakasza tartogatott érdekességeket, látnivalókat.
Vasárnap reggel érkeztem Zamárdiba, kedvesen fogadtak az iskola melletti parkolóban berendezett mobil rajtközpontnál (ti. furgon). Helyszíni nevezés volt, Tibor, a szervező átadta az itinert, részletesen elmagyarázta, mit, hogyan. Kilenc ellenőrző pont várt, két helyen lehetett számítani pontőrökre és frissítésre. A többi ponton az itiner kérdéseit kellett megválaszolni a helyben található információk alapján. Előző este letöltöttem az útvonalat és átnéztem a térképvázlatot, indulás előtt végigolvastam az itinert, továbbra is jól követhetőnek és egyértelműnek látszott, úgy gondoltam (és jól gondoltam), hogy nem is lesz szükség a track-re
Kilenc óra után pár perccel, a sárga jelzést követve elindultam a templomtól Zamárdi Honfoglalás parkja felé, ahol az első ellenőrzőpont kérdésére fel is jegyeztem a választ. Innen balra fordulva, a házakat lassan elhagyva, a Vaskereszt felé vettem az irányt. Mire a Kopasz-domb utáni erdős részhez értem, az eső is eleredt, de látszott, hogy ő sem veszi magát komolyan az előző napi tomboló vihar után, így az esőkabát bent maradt a zsákban. Álmoskásan bandukoltam az erdőben, a velem nagyjából együtt induló házaspár már jócskán elmaradt mögöttem, csak Zamárdi szúnyognépe lógott rajtam fürtökben.
Egy darabig mély dózerútban haladt a sárga, aztán befordult jobbra, a Vaskereszt felé. A szépen karbantartott, hangulatos erdei pihenő az itt álló vas keresztről kapta a nevét, amit a Millenium emlékére állíttatott közösen Zamárdi község és a Tihanyi Apátság. Ehhez kapcsolódott a második ellenőrzőpont kérdése is.
Bármilyen hangulatos volt a pihenő, nem időztem sokáig, a szúnyognép körében továbbra is töretlen népszerűségnek örvendtem és ácsorgás közben még inkább zaklattak. A tisztásról balra indultam tovább a Z+ jelzésen.
Jobbra-balra kanyargó hullámvasutazás vette kezdetét, földutak és aszfaltos szakaszok váltották egymást a Kilences-tetőig, ahol Z+ és S+ keresztezi egymást, és a Szent Kristóf tanösvény ott álló információs táblája a harmadik ellenőrző kérdésre is megadta a választ. (A tanösvény egyébként Szántódról indul és körtúra keretében 12 km hosszan végigvezet a Tihanyi Apátság egykori somogyi birtokainak területén).
Továbbra is a Z+ jelzést követve tágas mező felé fordult az ösvény, ahonnan szép kilátás nyílt Balatonföldvárra és a Balatonra. Az út ereszkedni kezdett, balra fordult a Cseréd alja és a Tekenyős dűlőin kanyarogva tovább, egy időre hátat fordítottam a víznek az egyre erősödő napsütésben.
Innentől kicsit nehezebb volt a jelzést követni a Barack-hegy felé. Kevésbé járt utakra, magas fűbe vitt, de megérte figyelni és tartani az irányt, még, ha emelkedett is az út, mert rövidesen odaértem az itinerben is jelölt kedves, idilli tanyaépülethez. Bár lakatlan, de látszik, hogy rendben tartják. A tanyához tartozó területen 1966. felirattal kerekes kút áll, szemben vele, az út másik oldalán agyagos partfal, fészkelőhely.
Elköszönve a tanyától, a kaptatón balra tartva aszfaltos útra érkeztem, ami a Kőröshegy határában álló kereszthez vezetett. A keresztnél balra nézve feltűnt a viadukt, inspiráló látvány volt a lejtős, tekergős, aszfaltos szakasz minél gyorsabb megtételéhez. A főúthoz érve érve a kereszteződésben álló vendéglőhöz kapcsolódott a negyedik ellenőrzőpont kérdése. A Z+ jelzésen kereszteztem a főutat, elhaladtam a helyi pálinkfőzde előtt és további ipari létesítmények közt kanyarogva megérkeztem a viadukt lábához, az ötödik ellenőrzőponthoz, ahol kedves és vidám pontőrök vártak nápolyival, keksszel, cukorkával, frissítő italokkal és libás bélyegzővel.
Őszintén rácsodálkoztam a völgyhíd nagyságára. Autóval jártam már rajta és alatt is, de így, a pillér tövében állva érzékeltem igazán, milyen monumentális és én milyen apró vagyok hozzá képest. Miután a pontőrökkel dióhéjban megosztottuk egymással túraélményeinket, nekidőltem a Halászóhoz és a piros jelzéshez vezető meredek, nyílt betonútnak. A nap teljes erőbedobással sütött, így félúton megálltam szusszanni egyet és visszafordulva megcsodáltam Kőröshegy látképét a templomaival és a viadukt szép ívét.
Felérve, az elágazásban álló tábla feliratai alapján lehetett választ adni a hatodik ellenőrző pont kérdésére. A táblát elhagyva jött újra egy nehezebben követhető szakasz, de az itiner jó leírta, merre az arra, így keresztül vágva a rét magas füvén, sikerült megtalálnom a szemben levő erdő szélén a következő piros jelzést. Viszonylag keskeny úton vitt tovább az erdőben a jelzés egy vadkerítéshez, amin a szokásos falétrán lehetett átmászni, majd néhányszáz méter után vissza egy szélesebb földútra. Ez átvezetett az M7 autópálya alatt, és balra térve az autópályával párhuzamos erdősáv mellett haladt kissé emelkedve, közel egy kilométeren át. Az aszfaltút végén balra tartva nyugalmas, elég hosszan szintben haladó szakasz következett Balatonföldvárig. A karbantartott turistaút mentén erdei padok, pihenők, madáretetők, esőház, tűzrakóhelyek. A településhez közeledve kirándulókkal is találkoztam.
Az erdőből kiérve lejtős, aszfaltos utca vezetett a hetes út túloldalán lévő Hajózástörténeti Kilátóig, aminek parkjában be kellett gyűjteni a megfelelő választ Bujtor Istvánhoz kötődően a hetedik ellenőrzőpont kérdésére.
A sétányon vitt tovább az út, végig rálátással a vízre. Jó volt érezni a víz közelségét, még jobban meghozta a kedvem a hátralévő kilométerekhez. A régi hetest érintve fordult a jelzés a Széchenyi sétány felé és a vasútállomásnál véget ért. Innen egy darabig jelzetlen szakaszon vitt az út, de abszolút követhető volt, a fasor alatti gyalogos és kerékpárúton kellett haladni Szántódig.
Szántódon, nem sokkal a vasútállomás után, az itiner által jelölt kereszteződésben már messziről integetett a pontőr hölgy, a bélyegzés után feltöltöttem friss vízzel a kulacsom és magamhoz vettem néhány nápolyit. A ponttól indulva ismét a sárga jelzést kellett követni a Római út irányába. A vasút átjárón és a nagy kereszteződésen átkelve, balra hagytuk el a települést. A Római úton maradva haladtam Szántódpuszta felé, aszfalt és földút váltotta egymást, búzamezők, repce, erdős szakaszok, többnyire szintben.
Zamárdi felé közeledve, továbbra is a Római úton, valamivel a kilátó parkolója előtt egy fantasztikus virágoskertet találtam, ahová a kedves házaspár be is invitált, hogy sétáljak körbe, és akár levendulát is szedhetek, sőt, szívesen le is fotóznak. Néhány percre betértem, körbesétáltam, de a fotót fáradtan-porosan, túl a huszonhatodik kilométeren, inkább visszautasítottam. Tényleg csodás kert, levendulával, rózsákkal, virágzó cserjékkel, egynyáriakkal, bájos kisautóval, régimódi hintával. Szeretnék majd visszatérni, igazán elidőzni náluk.
Testileg-lelkileg felfrissülve indultam az utolsó kilométerekre. Az utolsó ellenőrzőpont a parkoló után balra, a Kiserdő szélén található Szamárkő. A hely érdekessége, hogy már a honfoglalás előtt időkben áldozati hely volt, a kelták idejében földvár is állt körülötte, a honfoglalás korában határkőként szolgált. Erősen kopott, hullámos a felszíne, tűzgödör látszik benne. A mellette lévő kisebb kövön egy megkövesedett gyereklábnyomot és egy patanyomot is láthatunk, ha úgy akarjuk. A gyermek lábnyomot egyes legendák a Kisjézus lábnyomának mondták. Más történet szerint a tihanyi tűzhányó hajította át ide a követ. Az a szóbeszéd is járta, hogy a követ Szentföldről hozták keresztes vitézek, de a fehér ló áldozati kövének is tartották. Valójában helybeni vulkáni utóműködés következtében képződött homokkő.
A kis tisztáson tábla mesél az ősi korok varázslatos és titokzatos helyeinek felbecsülhetetlen hagyatékáról és arról, hogy emlékezzünk, az út erőt kíván, és hittel, szeretetben a vándor hazatérhet.
Ezeket fontolgatva ballagtam be a faluba. Az iskola melletti parkolóba visszaérve megkaptam a kitűzőt és az oklevelet, mellé hideg szódás málnaszörpöt és lekváros croissant-t. Jó hangulatban beszélgettünk még néhány percig az ott időző túratársakkal, aztán elindultam haza azzal az örömteli fáradtság-érzéssel, ami egy ilyen túra után mindig hazakísér.
