5 Peaks of Mátra, 2020. október
Az ismételt lezárás miatt törölték az őszi teljesítménytúrákat és a versenyeket, így újra kihívások nélkül maradtunk. Legjobban a Galyavár maratonért bánkódtam. A kéktúra folytatása is akadályba ütközött a logisztikai nehézségek miatt, a számomra érdekes instantokat már kipipáltam.
Ekkor jött a megváltást jelentő Peaks of Hungary kihívássorozat a Terepefutás.hu szervezésében. Hazánk hegységeinek megjelölt csúcsait kell érinteni meghatározott idő alatt, tetszőleges sorrendben, magunk által tervezett útvonalon. Első kihívásként a Mátra öt csúcsát jelölték meg. Zseniális. A Mátra sziklás útjai, tiszteletet parancsoló emelkedői, a bérc, a kilátások… Kívánhat ennél többet egy terepfutó? Ugye, hogy nem?
Lelkesen terveztem az útvonalat, igyekeztem optimalizálni a táv hosszát és a szintet. Sombokor felfele vagy lefele legyen, vagy egyáltalán ne is kerüljön bele? Lajosházáról induljak, vagy legyen a Rudolf-tanyai elágazás, esetleg Mátraháza? Végül úgy döntöttem, a mátraházai nagyparkolóból rajtolok és Lajosházán ér véget a táv.
Október 31-én indultam útnak, igazán Halloween-i hangulat volt, ködös, párás, esős idő, parázslott az erdő színes lombja. A nagyparkolóban sokan készülődtek, volt, aki a Kékes 1x 2x 3x 4x teljesítménytúrára indult privátban.
Pótreggeli gyanánt megettem még egy Túró Rudit és egy fél banánt, aztán elindultam a Kékesre vezető műúton felfele. A Veronika-réti buszmegálló után kicsivel, jobbra, felfele megtaláltam a Tölgyes-bércre vezető jelöletlen ösvényt. Itt találkoztam Zolival, akivel a táv jó részén többé-kevésbé együtt haladtunk. Egyszerű volt követni az ösvényt, csak fent a csúcson tekeregtem kicsit a dzsindzsában, végül az összedőlt magasles megtalálása után elindultam visszafele a műúthoz, majd tovább a Kékes felé.
A műút egy kanyarulatát átvágva rátértem balra, fel a kéktúra régi, ma már jelöletlen nyomvonalára, aztán neki Kékes oldalának. Nagyjából 50 métert lehetett látni a ködben. Kékesre felérve ezúttal nem hagytam ki a csúcskő fotót – jópofa töklámpások rémisztgettek a kő alatti lépcsőkön, és végre nem volt tömeg.
Átellenben, a síháztól a KS vezet tovább a Kis-Saskő felé. Nagyon szeretem ezt sziklás, vadóc, girbegurba, hullámzó ösvényt, itt akkor is futhatnékom támad, ha előtte már menni is alig bírok. Most még bátrabb voltam, mint általában, mert hoztam az új futóbotokat, amikkel kiválóan lehetett segíteni a gyors irányváltásokat. Az Erzsébet-szikla mellett ezúttal csak elkocogtam, a szokásos mászás a szép kilátásért elmaradt, a köd miatt úgysem lehetett volna látni semmit. Mire a Kis-Saskőhöz értünk, ami egyben a második kötelező csúcsot is jelentette, meglehetősen eleredt az eső, de azt sem bántam.
Váltottunk pár szót az épp itt időző futótársakkal, azután lendületes tempóban indulás vissza a Kékes felé. Az Erzsébet-szikla után nem sokkal, jobbra lefele indul a K+ a Gabi-halálához, itt még megkísértett a gondolat, hogy tovább megyek az S-ig és jöhet a meredek a Sombokorig, de győzött a józan ész, rákanyarodtam inkább a K+ jelzésre. Erről aztán balra kell térni az S+-re, ami finoman hullámzó szintút a térdszaggatóan meredek S-hez képest.
Nagyon szép útszakasz, tekintélyes sziklaalakzatok állnak őrt az ösvény mellett, tiszta időben messzire ellátni a kilátópontokról. Most a szép kilátás miatt nem volt veszélyben a szintidő. Rengeteg fa dőlt keresztbe az úton, gyakran kellett mászni, mozgalmas volt a haladás. A S-hoz érve meredekebb az ereszkedés, itt újfent jól jöttek a botok, bátran szlalomoztam lefele a S◼︎-ig. A sok esőtől kisebb tó alakult ki az úton, ezen átjutva, a bérc útvonalán haladtunk tovább a Hidasi erdészházhoz.
Az erdészháztól lélegzetelállító bükkösön keresztül, jól futható út visz a Mátra-nyereghez, ahonnan megindul a kapaszkodás a Csór-hegy hosszú emelkedőjén.
Olyan jól elbeszélgettünk alkalmi futótársammal, hogy észrevétlenül fogytak a kilométerek. Rendszerint egyedül futok, jóban vagyok magammal, de Zolival megvolt a szinkron, jólesett a társasága.
Csór-hegy után a bércen tovább futva látszott, hogy a szél néhol arrébb lökdösi a ködöt és ha rövid időre is, de előbukkantak Parád házai.
A Vércverésre felérve konstatáltam, hogy a hely most különösen méltó a nevéhez. A csonka fatörzsek közt gomolygott a köd, talán a lidércek is ott leskelődtek valahol.
Ez volt a harmadik érintési pont. A meredek emelkedők és a nem éppen idilli időjárás ellenére teli voltam energiával. Nem zavart sem az időnként a nyakamba szakadó eső, sem a szűnni nem akaró köd. Minden olyan szép volt, nyugodt és csendes. Hagytam, hogy vigyen az út.
Vércveréstől tovább igyekezve rengeteg gombát találtunk az út mentén. Egyik oldalon légyölő galócák piroslottak, másik oldalon császárgombák sárga ernyői világítottak ki az erdőből.
Már közel volt a Nagy-Lipót, aztán jobbról becsatlakozott a P+ és hamarosan elértük a Rudolf-tanyai elágazást. Innen praktikusabb volt egy ideig a műutat követni és onnan rátérve a S jelzésre, megfutni a Nyesettvárat. Na jó, a vége nem volt igazi futás, hiszen a vár romjai 812 m magasságban fekszenek, jó 200 méterrel a környező völgyek fölé emelkedve, de azért igyekeztem. Ezzel a negyedik csúcs is megtaláltatott.
Nyesettvártól déli irányba ereszkedtem le az S-en. A Károlyvágási ház után jobbra fordulva a rövid, aszfaltos szakaszon elkedvetlenedtem, fogyott a lendület, talán el is fáradtam kicsit. Lassítva a tempón, nekifogtam sósmogyorót enni, aztán ittam egy kis teát és feltöltődve folytattam az utat az Üvöltő-bérc érintésével Üstök-fő felé. Az utolsó csúcs volt, ahová fel kellett kapaszkodni. A Téli Mátra nyomvonalán többször is elhaladtam alatta, de fent a csúcson most jártam először. Boldog megkönnyebbüléssel fotóztam a csúcskövet és a kilátást, aztán a jelöletlen úton visszaereszkedtem a S-re. Jó volt visszanézni a hegyre, az aljából mindig olyan szép, napsütéses fotók készülnek a Téli Mátrán.
Rövidesen balra fordultam a Lajosházára vezető S◼︎-re, szokatlan volt visszafele haladni ezen az útvonalon. A vasúthoz érve átkeltem a síneken, jártam egyet a régi vándortábor betondarabkái közt, megidéztem a múltat a pataknál, aztán elindultam a falu felé.
23.8 km, 911 D+ Ennyivel zártam ezt a fárasztó, de fantasztikus kihívást.
