TÚRA NAPLÓM

20 km | 1.173 m | 7 h

Pénteken délután egyedül indultam útnak Galyatetőre, hogy másnap minél korábban rajtot vehessek az Apró Lépések alapítvány által szervezett jótékonysági teljesítménytúrán. Bármennyire is szeretem a Mátrát és bármennyire is vártam a túrát, kicsit magányosnak éreztem magam. Ez már a sokadik hétvége volt, amit ilyen vagy olyan okból – többnyire munka miatt – a család nélkül töltöttem. Ragyogó idővel és csodás színekkel köszöntött a mátrai október. Miután bejelentkeztem szállodába, jártam egy nagyot a környéken.

A szállodai vacsorámat és az egyedül töltött estét próbáltam feldobni egy pohár vörösborral, ami nem volt túl nagy siker, mert olyan hidegen hozták ki, hogy még vacsora végén is élvezhetetlen volt. Korán lefeküdtem és elalvás előtt sokáig sms-eztem a férjemmel.

Kiadós reggeli után átsétáltam a szállodával szemközt lévő rajthoz. Kicsit hűvös volt a reggel elbírtam még a pulóvert. A túra a Péterhegyese (Galya)-kilátó felé indult, egészen a piszkéstetői csillagvizsgálóig a jólismert úton haladtunk. Könnyű terep, jó tempót tudtam menni.

Innen Mátraszentimre volt az irány a Bőgős-réten és a Darázs-hegyen keresztül. A Művelődési Házban volt az EP, ahol teával és zsíros kenyérrel vártak. A zöld négyzetet követtük tovább a templomnál balra kanyarodva a vadaspark kerítése mellett.

Az út meredeken ereszkedett a Csörgő-patak völgyébe. A patak és a szurdok nagy szerelmem, sokat fotóztam most is, bár egyetlen kép sem tudja hitelesen visszaadni a szépségét és a hangulatát. Többször is át kellett kelni a patakon, egészen ügyesen haladtam a köveken. Néhol nehéz volt követni a jelzést, mert vagy nem nagyon látszott a gázló, ami utat mutatott volna az irányváltásra és az átkelésre, vagy a jelzések voltak túl távol egymástól.

Semmi sem tart örökké, így a pataktól is búcsút kellett venni és megindultam felfele az Ágasvári Turistaház felé. A turistaháznál lévő EP után irány az Ágasvár csúcsa a maga kedves emelkedőjével, ahol szintén EP vár gyönyörű kilátással.

Az út Szamár-kő felé folytatódott. Könnyebb volt ebből az irányból megmászni, még köveket és virágokat is fotózgattam útközben.

Lefele azért mókás csúszka volt a meredeken… Itt csatlakozott hozzám egy túratárs, akivel az út hátralévő részében többször is találkoztam.

Mátraszentistvánra érkezve a Vörös-kő felé vettük az irányt, azután a sárga jelzést követve kerültük Piszkés-tetőt. Ezt az utat nem ismertem. Izgalmas meredek volt, amit meglepően jól bírtam, és nagyon szép. Végül, a túra elején már megjárt útvonalon érkeztünk vissza Galyára.

4:18 idővel sikerült teljesítenem. A célban jólesett a zsíros kenyér és a tea. Az egyik kulacsom átruháztam újdonsült túratársamra, mert nem volt miből innia. Örömmel konstatáltam, hogy ezen a túrán valóban komolyan vették a szervezők a „frissítés csak saját pohárban” szlogent és nem tömtek tele több tucat szemeteszsákot felesleges műanyagpoharakkal.

A teázás után összefutottam még egy kedves túratárssal, akivel minden túrán talákozunk a márciusi Mátrahegy túra óta, jókat beszélgetünk, de még mindig nem tudom a kereszetnevét 🙂