2017. május
Magam mögött hagytam negyven tartalmas, és összességében szép évet. A férjemtől nem szokványos ajándékot kaptam a születésnapomra: egy skóciai utazást. Skócia a szívem csücske, több tétellel is szerepel a bakancslistámon. Történelme, sajátságos földrajzi adottságai, a természet szépsége, jellegzetes építményei miatt nagyon közel érzem magamhoz.
Alapos tervezés és szervezés előzte meg az Edinburgh-i utat: először is mobil gyerekfelügyeletről kellett gondoskodni, hiszen van két iskolásunk és egy óvodásunk. Aztán a szállás, repülőjegy, programok… Emberemlékezet óta nem voltunk kettesben külföldön. Mennyi mindent lehet beletölteni alig négy napba egy olyan vidéken, ahol hetekre elegendő látnivaló van?
Kellemes volt a repülőút. Pezsgőztünk, finom uzsonnát kaptunk csokipudinggal és kávéval. Laci filmet nézett, szókirakózott, én többnyire olvastam. Késő délután Skócia fölé érve már láthattuk a sziklákat, a messziről sárgálló zanótfoltokat és a tengert, tengert mindenütt. Az Edinburgh-i repülőtérről taxi vitt a belvárosba a szállodánkhoz, ahonnan néhány lépés távolságban elérhető volt minden közlekedési eszköz. Kényelmes és komfortos szobánk volt apró teakonyhával. Egy perc időt sem vesztegttünk, nyakunkba vettük a várost. Tartalmas itinerrel készültünk az útra és céltudatosan indultunk a Princes Street-en dél felé.
Fotó: Balatoni Bernadett
A Princes Street Garden valójában hatalmas, zöld sáv, ami elválsztja Edinburgh új városrészét és az Óvárost. A kert déli oldalán magasodó sziklán áll Edinburgh vára. Fantasztikus látvány, ahogy a meredek sziklafalon a város fölé magasodik ez a monumentális épület. A parkban megnéztük Wojtek medve szobrát is, aki a II. világháborúban a lengyel hadsereg tagja volt. A háború lezárultakor Wojtek osztaga épp Skóciában állomásozott, így került a medve az Edinburgh-i állatkertbe.
Este a szálloda éttermében vacsoráztunk stílszerűen bárányt és marha steak-et.
Pénteken bőséges reggelivel kezdtünk. Tényleg. Tradicionális skót válogatást kértünk (full scottish breakfast). Két nagy tálat kaptunk, rajta haggis, black pudding (olyasféle, mint itthon a véres hurka), skót kolbászkák, sült szalonna, paradicsomszószban főtt bab, krumpliból készült scone (hasonló a mi lángosunkhoz), tükörtojás, pirítós, kávé és tea. Legközelebb délután három körül voltam éhes…
Fotó: Balatoni Bernadett
Reggeli után az Óváros felé indultunk. Az időjárás-előrejelzéssel ellentétben kiváló kirándulóidő volt. Felsétáltunk Calton Hillre, megnéztük a Skót Emlékművet és találtunk egy érdekes, díszkertet idéző, régi temetőt különleges síremlékekkel. Innen a Holyrood Park felé vettük az irányt. A park még ma is II. Erzsébet királynő Holyrood-i palotájához tartozik, de már a nagyközönség által is látogatható. Ez a legnagyobb természetes park, ami egy európai nagyváros határain belül van. A palotába sajnos nem tudtunk bemenni, mert a kiírás szerint a királyi család egyik tagja ott tartózkodott és ilyenkor lezárják a látogatók elől. Felszerpentineztünk a park közepén lévő sziklára, „Arthur székére” ami a város legmagasabb pontja (251 m).
Fotó: Balatoni Bernadett
Az út végig sziklafalon vezet fel, csúszós és meglehetősen meredek. De a minden irányban lélegzetelállító kilátás miatt feltétlenül megéri felkaptatni. Bármerre nézünk látjuk a várost és a tengert. Az egész hegyet beborítja a repülőről már jól ismert zanót. Ami nem zöld, az sárga, röviden így írnám le.
Lefele jövet a hegyről, ahogy ez már lenni szokott, nagyon megfájdult a térdem. De nincs az a térdfájás, ami bent tarthatott volna a szállodában, így a Royal Mile-on elindultunk a vár felé. A széles utca jellegzetes épületei, a boltok különböző tartan-szövetektől, kiltektől színes kirakatai, hangulatos éttermei és pub-jai annyi néznivalót adnak, hogy igen lassan haladtunk a vár felé. Ide menjünk még be, ezt még fotózzuk le, nézd, ott egy skót dudás, nézd, milyen szép kockás sálak és takarók, Úristen, az ott egy igazi Harris Tweed szövet utazótáska…
