TÚRA NAPLÓM

Egy túrabarátság hozta magával ezt a minden szempontból emlékezetes bükki megmérettetést. Unokahúgommal terveztünk indulni a túrán, végül Magdi barátnőm tartott velem a 35 (vagyis 39) km-es távon.

Pénteken, kora délután érkeztem a Bükkaljára, a rajtnak helyet adó Cserépfaluba. A szállás elfoglalása után volt egy kis bemelegítő külön program a Török úton, Latorvárat is érintve. Szép perceket, szép kilátást, sok szúnyogot és sok nevetést hozott a délután. 

Amikor visszaérkeztem, Magdi már várt a látogatóközpont parkolójában. Ráérősen megvacsoráztunk, mielőtt visszaindultunk volna a szállásra. A látogatóközpont éttermében kiváló vadmalacpörköltet kaptunk juhtúrós sztrapacskával, az utolsó falatig elpusztítottuk. 

A szállásra visszaérve átnéztük a másnapi útvonalat és sokáig beszélgettünk. Ritkán van erre alkalom.

Nyugis reggeli és kávé után, 7 óra körül indultunk a látogatóközpontba. Jólszervezetten zajlott a parkoltatás, a túrázók fogadása és minden más. Miután átvettük a rajtcsomagot és a túrapólót, szerelvényigazítás után elindultunk a sárga jelzésen. Nem volt erős indítás, a hajnal óta tartó migrén és a fájdalomcsillapító még kicsit visszafogta a tempót. 

A hétvégiházakat elhagyva egy mezőn keresztül érkeztünk az erdőhöz, ahol meredek út vezetett az ellenőrzőpontnak helyet adó Ördögtorony kaptárkőhöz. Pecsételés után lefele indultunk a Mész-patak szép szurdokká szűkülő völgyébe. A szurdokot elhagyva egy szekérútra tértünk át és tovább ballagtunk a patakot követve egy óriási legelő felé, ahol egy nagy fa, pásztorszállás és gémeskút szolgált látnivalóul. A legelőn átvágva ismét az erdőben folytattuk az utat. 

A Nagy-Barát-rétig rétes-erdős szakaszok váltották egymást. Itt elköszöntünk a sárga jelzéstől és a piros kereszten haladtunk tovább a Kis-Farkas-kő és a Nagy-Farkas-kő közti völgyben. A völgy peremén átkelve a Mocsárosház felé tartottunk, ahol megkaptuk a második pecsétet.

Továbbra is a piros kereszten maradva magunk mögött hagytuk a Tamás-széki-völgyet, majd a Belvács-völgyet. Innen egy tarvágott hegyoldalon keresztül ereszkedtünk a Hidegpataki erdészházhoz, ahonnan hamarosan elértük a Hór-völgy bejáratát és az ott felállított igen vidám 3. ellenőrzőpontot. Az emelkedett hangulaton felül bőséges ellátás várt a pontnál: gyümölcs, zsíros kenyér, csalamádé és sokan mások, ráadásul még kólát is kaptunk. És tényleg, tényleg nem volt műanyag pohár! Frissítés után ígéretet tettünk kedvenc pontőrünknek, hogy az őszi Less Nándor túrán újra találkozunk. Zoknit, cipőt igazítottunk és újult erővel folytattuk az utat a Hór-völgy piros/kék jelzésén.

Rövidesen véget ért az erdő és a megkapóan szép Tebe-pusztán találtuk magunkat. Azt sem tudtam, milyen irányból fotózzam, hogy egyszerre lássak minden szépet: erdőt, mezőt, hegyet, napsütést, virágot és felhőt.

A pusztának búcsút intve a kék négyzetre fordultunk rá Répáshutának tartva a Balla-völgy meredek oldalai közt. A Balla-barlanghoz vezető kaptató közelében egy jobb napokat látott rönkrakodónál találtuk a 4. ellenőrzőpontot, ahonnan pecsételés után felkapaszkodtunk a barlanghoz, mert várt még ránk egy rövid és egyszerű feladat. A feladat nem, de a barlang és a sziklafal látványa megérte a meredek kaptatót. Innen visszaereszkedtünk a völgybe és jó tempóban elindultunk a sárga jelzésen Katalin-völgy felé. 

A túra egyik legnehezebben járható és legizgalmasabb szakasza következett. Minden lépés élmény volt. Embermagas csalánban és gazban evickéltünk a soknapos esőtől még síkos, de egyébként is technikás, jobb napokat látott ösvényen. Rönköket kerülgetve, egymásra dőlt fákon átmászva tudtunk haladni előre. Az út gyakorlatilag nem látszott, de a magasra festett jelzéseket figyelve jól lehetett tartani az irányt. Egy patakátkelést követően könnyebbé vált a terep és a Kis-Pazsag-lápa után elértük a kék jelzést. 

Ezután történt az, hogy az aszfaltos útra érkezve egy kőrakástól nem vettük észre a balra letérő kék keresztet. És nem tértünk le balra. Közel két kilométer után tűnt fel, hogy már hosszú ideje nem láttunk jelzést. Irány vissza. Ebből az irányból már tökéletesen látszott a kőrakás mellett álló fán a kék kereszt. Kicsit elszontyolodtunk, mert nagyon szerettünk volna 7,5 óra alatt beérni, de erre már nem volt esély. Útközben összetalálkoztunk a túra első szakaszán megismert gombaszedő sráccal, aki szintén elnézte az utat, de ő a Pazsag erdészháztól jött vissza.

Az 5. ellenőrzőpontot a Hosszú-völgyi erdészház mellett állították fel a műút szélén. A pontőrök épp ebédet melegítettek és kávét főztek spirituszfőzőn. Jó hangulatuk egy kicsit az enyémet is felhúzta, de alapvetően nagyon odavoltam a négykilométeres kitérő miatt. 

Az ellenőrzőponttól balra indulva elhagytuk a Hosszú-völgyet és ismét a Hór-völgyben követtük tovább a kék keresztet egészen az Ódorvárhoz vezető ösvényig. 

Közben egyfolytában gyötörte a lelkem a feleslegesen megtett út, és annyira rágtam magam rajta, hogy észre sem vettem, amikor felkapaszkodtunk a várhoz vezető meredek szerpentinen a dózerútig. Pedig nagyon tartottam ettől a szakasztól. A dózerúttól rövidesen az ódorvári pihenőnél voltunk, ahonnan még fel kellett mászni a „várba” az ellenőrzőponthoz. Pecsételés után megcsodáltuk a kilátást, de igazán jó fotót nem sikerült készítenem, mert a pára kicsit ráült a hegyre, nem lett éles a kép.

A vártól visszaereszkedve a frissítőpontnál vettünk magunkhoz vizet és csokit. A pihenőtől lefele a szalagozást követve ereszkedtünk az Illés-parlag felé. Könnyű terep volt és annak ellenére, hogy fájt a lábunk és elég fáradtak is voltunk, az utolsó három kilométert szinte végig futva tettük meg. Részemről becsületbeli ügy volt menteni minden menthető percet. 

A látogatóközponthoz közeledve egyre nehezebbé vált a haladás a vízmosásos út és az összetorlódó távok miatt, de a futóbolondokkal szemben a többség előzékeny volt és a legtöbben udvariasan elengedtek. Ahol nem, ott az útszéli magas fűben tettem pár lépés kitérőt. Nagyot hajráztam a végén, ez valamennyire megnyugtatta a lelkem. 

Amikor Magdi is megérkezett és átvettük az oklevelet, sorba álltunk a jólmegérdemelt kolbászos babgulyásért (ami inkább babos kolbászgulyás volt). Ebéd után a fűben ejtőztünk néhány ismerős túratárssal. Tökéletes békességben telt a délután. Az emberek jöttek-mentek, én meg csak örültem, hogy ezt is megcsináltam. 39 km egyéni táv 8:23 idővel…:)