TÚRA NAPLÓM

31 km | 835 D+

Nyár óta szemeztem a Bükkös körrel. Bármikor teljesíthető kihívás a Pilis-hegységben, egy újabb instant túra volt a bakancslistámon a Rókás kör után. December 14-re tűztem ki az indulást, egyre jobban vártam, ahogy teltek a napok. Havas idő ígérkezett, amiből végül többnapos eső lett. A korábban leesett hó is nagyrészt elolvadt, így a terepviszonyokat illetően nem voltak illúzióim, sárra és még több sárra számítottam. 

Az öltözékem kiválasztásában igyekeztem mindenre felkészülni, esőre, sárra, hóra, napsütésre, korai naplementére. Hogy futni fogok, azt teljesen elengedtem, a túratempóhoz és a sárhoz pedig célszerűbbnek láttam a bakancsot és a hosszú kamáslit. 

Szombaton reggel a férjem kivitt Szentendrére. Gyors búcsúzkodás után odasétáltam a Tourinform iroda kapujához, beolvastam a rajthoz tartozó QR-kódot és a szakadó eső ellenére lelkesen és jóhangulatban útnak indultam keresztül a hídon, aztán végig a Bükkös-patak melletti úton. A piachoz érve kicsit szemeztem az árusok kínálta házi lekvárokkal, szörpökkel és termelői mézzel, de mégsem cipelhetek ennyi mindent harminc kilométeren keresztül. A 11-es úthoz kiérve biztonságban átkeltem a zebrán és folytattam az utat a patak mellett. 

Ahogy a tanösvény elhagyta az aszfaltot, csúszós, nehezen járható, sáros ösvényre váltott az út. A Szentlászlói úthoz közeledve, az erdőből kilépve elém tárult a Pilis hívogató vonulata, ez új lendületet adott a sárban csúszkálás után. Közben friss bakancsnyomokat vettem észre magam előtt és jót mosolyogtam, hogy nem én vagyok az egyetlen elvetemült, aki nem éppen ideális túraidőben vág neki a Bükkösnek.

A Szentlászlói úton átkelve aszfaltos utcákon haladtam felfele a sárga keresztet követve. Az aszfaltos utcákról egy hétvégi házakkal szegélyezett hosszabb földút következett, majd újabb rövid szakasz a műúton. Itt elég nagy volt a forgalom, inkább a süppedő, latyakos fűben gyalogoltam, az aszfalt helyett. A kereszteződéshez érve elindultam jobbra a főúton az itinerben jelölt játszótérig. Rövid bizonytalankodás után megtaláltam a Kaptató utcát és nekiindultam a Szarvas-hegyre vezető útnak. Ahogy az út ment egyre feljebb, úgy ritkultak a hétvégi házak. A Borsika utcába fordulva elértem az erdőt és néhány lépés után megtaláltam a vaskaput, illetve a vaskapun az első ellenőrzőpont QR-kódját. A tempómat visszanézve kicsit elszontyolodtam, hogy a megszokottnál lassúbb vagyok, de a sár, az sár, tudomásul kellett venni. 

Tovább haladva az ösvényen hamar megvigasztalódtam, mert az erdő az esős-ködös időben is színes és gyönyörű volt, mintha egy tündérmesében jártam volna.  

Jó hangulatban igyekeztem a sorompóig, és onnan az erdészeti úton tovább a Z felé. Sötét és borús idő volt, mintha esteledett volna. A napot még nem láttam, csak a sötét és nehéz esőfelhőket. A Z kereszteződését nagyon figyeltem, ahogy az itiner is írta, nehéz észrevenni abból az irányból, amerről érkezünk. Kicsit túlmentem rajta, és visszafele haladva találtam meg a GPS-track alapján. 

Közel négy kilométeren keresztül haladtam a Z-n. Hangulatos szakasz volt, az elmúlt napok csapadékos időjárásában meghíztak és harsány zöldbe borultak a mohák, jó félméter magasságban beborítva a fák törzsét. Mintha smaragdvárosban jártam volna. Közben elállt végre az eső és a nap is kisütött. Jól járható volt a köves ösvény, egy darabig nem kellett a sárban csúszkálni.

Pilisszentlászlóhoz közeledve véget ért a jó út, újra jött egy sáros rész, de már nem érdekelt.  A faluközpontban megálltam a helyes kis karácsonyfánál és Betlehemnél, elidőztem a templomnál, aztán indultam felfele a kéktúráról már ismert úton a Kis Rigó vendéglő felé, ahol a Pilis Bike tábla oldaláról sikeresen leolvastam a következő kódot és annyi technikai szünetet tartottam, hogy igyak egy pohárral a még mindig jó meleg teámból. 

Továbbra is a kéken maradva óvakodtam a sárban. Néhány hete jártunk ezen a szakaszon a kéktúrán, mégis mennyire más arcát mutatta most az erdő! Pedig nem volt igazi tél, kevésbé volt hideg, mint november végén, a mohák is jobban zöldelltek, de valahogy fagyosabbnak és élesebbnek érződött minden. A nap még mindig sütött, átmenetileg kegyes volt hozzám az időjárás. A Kárpát-forrást elhagyva kevesebb lett a sár, jobban tudtam haladni egészen a Sikárosi erdészházig. 

Innan újabb dagonya következett és a Sikárosi-rétet elhagyva, ahogy a P-re tértem, a helyzet még rosszabb lett. Annyira figyeltem, hogy lépni tudjak és ne essek el a sárban, hogy észre sem vettem a tölgyikereket, amik után le kellett volna térni a P+-re. Aztán valahogy derengeni kezdett, hogy mintha már elhagytam volna az erdészeti utat és ezzel együtt a letérőt is, így visszafordultam és rövidesen újra a helyes úton meneteltem a Z∆ felé. Váltakozva haladtam a párhuzamos turistaúton és az erdészeti úton, attól függően, melyik volt járhatóbb. A Z∆-t elérve találkoztam egy nagyobb túracsoporttal, a Bölcső-hegyről jöttek lefele, én pedig oda igyekeztem. Jó kis út volt felfele a csúcsig, nem túl megerőltető szerpentin, a csúcshoz közeledve egyre vadregényesebb. Itt-ott a hó is megmutatkozott, a csúcson pedig egészen sok volt még belőle. A csúcstól kicsit lejjebb lépve a betonoszlopok mögé, részleges panorámát találtam. Leolvastam a kódot a betonoszlop hátuljáról, kicsit nézelődtem, teáztam és megindultam balra lefele tovább, a Z∆-n. Bár még alig értünk a délutánba, a nap közben megindult lefele, hirtelen hidegebb lett, jólesett visszavenni a kesztyűt.

Hamarosan megérkeztem a Lajos-forráshoz, ahol iskolás csoportok lepték el a parkolót. Régen jártam erre, valamikor, a gimnáziumi éveim alatt. Minden más volt, mint amire emlékeztem. Az S jelzést megtaláltam és a réten átvágva az erdőben, majd egy szellős, szép ligetes részen kanyarogtam az úttal együtt a Kőhegyi Menedékházig. Terveztem, hogy letérek a Vasas-szakadékhoz, de a sár annyira visszavetett a haladásban, hogy ez a kitérő már nem fért bele a napba. 

A menedékháznál is könnyen megtaláltam a kódot a ház bejárata mellett és a leolvasás után folytattam az utat az S-en. A közelben találtam egy kis erdei kegyhelyet feldíszített élő fenyővel, fatáblába karcolt betlehemi jelenettel. Nem tudom, hogy pontosan mi ez a hely, nem találtam róla leírást. Rövid pihenő után mentem tovább lefele.

Az erdőből kiérve egyre sűrűsödtek a hétvégi házak. Egy parkolóhoz érve az S-ről az S∎-re váltottam. Viszonylag egyhangú szakasz következett, amit néhány terepmotoros többszöri megjelenése tett izgalmassá és hangossá.

Mielőtt a ST jelzést elértem, látványos árvalányhaj-mezőn találtam magam. Messziről nézve úgy hullámzott, mint a tenger.

A magasfeszültségű vezeték oszlopa mellett, bár nehezen észrevehető, de megtaláltam az utat, ami levezet a Bükkös Tanösvényhez. Itt várt még egy kis izgalom. Az út járhatatlan volt, annyira csúszott a sáros avar. Kénytelen voltam letérni az oldalba, és a fákba, bokrokba kapaszkodva végül esés nélkül sikerült leereszkedtem a Bükkös-patak mellett vezető járhatóbb, de nem kevésbé sáros útra. A bakancsmarasztaló sár az út elejéről más ismerős volt, ahogy az ismét eleredő eső is. Kicsit elkedvetlenedtem, hiába tudtam, hogy már három kilométer sincs hátra. Elővettem a tartalék motivációs gondolatokat, nézegettem a bokrokban motoszkáló sokféle madarat, amik a közeledtemre arrébb és arrébb vonultak. Közben a földutat felváltotta az aszfalt, az eső egyre jobban esett és nagyjából húsz perc múlva megérkeztem a karácsonyi fényekben ragyogó utcán a Tourinform irodához, ahol leolvastam az utolsó kódot. A belső udvaron üldögélt a röviddel előttem beérkezett túratárs. Bementem az irodába, ahol gyors adminisztráció után megkaptam a szép kis érmet. Míg a férjemre vártam a belső udvar kis padján, megszabadultam a sáros kamáslitól. Aztán a szentendrei karácsonyi vásár forgatagában átsétáltunk a Burger&Friends-be a jólmegérdemelt hamburgerért. 

Hét óra és egy kicsi, ennyi kellett, hogy megküzdjek a pilisi esővel és sárral. Jó kis útvonal volt, érdemes lesz még néhányszor visszatérni.