TÚRA NAPLÓM

Tavaly már nézegettem ezt a túrát, de ütközött egy mátrai megmérettetéssel. Idén azonban minden adott volt, hogy nekivágjak. Október első hétvégéjén, pénteken délután, ragyogó napsütésben indultam útnak Bánk felé, mert első éjszakára ott találtam szállást. A délutánba még bőven belefért egy felfedezőút a faluban, így körbejártam a tavat, aztán felkapaszkodtam a falu felső részére, ahol aranyos kis házakat, jóhangulatú utcákat találni, a szántóföldekhez kisétálva messzire látni a Cserhát lankáira. Jólesett a délutáni séta, kicsit kiszellőztettem a fejem és próbáltam ráhangolódni a másnapi túrára.

Szombaton reggel korai ébresztő után jó ütemben készülődtem, reggeliztem, és a beígért egésznapos esőhöz öltözve elindultam Nőtincsre. A Tópart vendégházban volt a versenyközpont, könnyű volt megtalálni és parkolóhely is akadt. Nem volt tolongás a rajtcsomag átvételénél, gondolom, sokan visszaléptek az eső miatt. Bánhatják. Ismerősök azért akadtak, így nem egyedül indultam útnak.

Borongós időben vágtunk neki a távnak, az eső még nem esett, de a felhős ég nem ígért semmi jót. Nőtincset elhagyva dimbes-dombos tájon, kaszálóréteken, szántóföldek mellett, erdős szakaszokon keresztül gyalogoltunk Bánk felé, az első kilométerek nem adtak sok feladatot.

Közben szemerkélni kezdett az eső. A Pusztaszántói-patakon átkelve még nagyjából 5 km volt Bánk. A faluba érve elindultunk felfele az első ellenőrzőponthoz, a Bánki Pálinkaházhoz vezető földúton. A Pálinkaháznál kedves pontőr fogadott, pecsételés után kétféle pogácsával és a ház kifogástalan szilva-és almapálinkájával kínált bennünket. Jólesett az esős kilométerek után. 

A Pálinkaháztól felfelé tartva tértünk vissza a faluba és az aszfalton folytattuk az utat a tó felé. A tavat félig megkerülve indultunk tovább a Hársas-tetőre, ami ez első komolyabb emelkedőt jelentette, aztán a Hársas-tetőről a Prónay-kilátóig folytatódott még az emelkedés. A kilátóhoz feltételes ellenőrzőpont települt, ahol egy Mars-csokoládét is kaptunk a napsugaras pecsét mellé. Jó időt futottunk idáig, így belefért, hogy felkapaszkodjunk a kilátó 128 (?) lépcsőjén. Tiszta időben nagyon szép lehet a kilátás, most inkább a felhőket láttuk, de azokat legalább a magasból.

A kilátó tövében gyorsan ettünk-ittunk, cipőt igazítottunk és indultunk tovább a Romhányi-hegy nyergén a Kékesi vadászház felé a kéken. A vadászházat képekről már ismertem és jó volt végre élőben is látni. Bízom benne, hogy hamarosan visszatérhetek a kéktúrázás során és lehetőségem lesz több időt itt tölteni.

Rövidesen áttértünk a sárga jelzésre, ahonnan szalaggal jelzett ösvény mentén rövid kaptatóval jutottunk fel az aprócska, de hangulatos Szívalakú-tóhoz. Ez volt a második ellenőrzőpont, matricával kellett igazolni a menetlevélen, hogy itt jártunk.

A szalagozást követve visszatértünk a sárga jelzésre és a kitartóan szemerkélő esőben Alsópeténynek tartottunk.

Alsópetény határában, a Cser-tó partján várt a következő ellenőrző-és frissítőpont, ahol egy hosszabb pihenőt tartottunk. Hangulatos, kellemes hely, a túrákon megszokotthoz képest jelentős infrastruktúrával, jó volt itt időzni. A duplakomfortos ellenőrzőpont egy nagy sátor alatt volt felállítva – mellettünk a horgászok jókedvű főzésben voltak éppen. A sátorban felállított sörpadokon kényelmesen le tudtunk ülni. Tepertőkrémes kenyeret kaptunk, mellé ecetes hagymát, csalamádét, paprikát lehetett választani, de az édesszájúkra is gondoltak lekvároskenyérrel, egyebekkel. A saját készletből előkerült a forró tea, ami mindennél jobban esett 25 esős km után. Legalább húsz percet elvesztegettünk itt, de talán kellett ez a hosszabb megálló.

A rekreáció után újult erővel, bár az eső miatt kicsit elcsendesedve gyalogoltunk Alsópetény aszfaltján, aztán a települést elhagyva nekiindultunk egy emelkedőnek az erdőn keresztül. Az emelkedőről visszatekintve látni lehetett a fák közt megbújó házak. Egy darabig a zöld úton haladtunk, amiről kis kitérőt kellett tennünk a szalagozást követve. Az zöld útról a kék keresztre váltva érkeztünk meg Ősagárd játszóterére, a negyedik ellenőrzőponthoz. Itt almát és péksüteményt kaptunk, ami kellő energiát adott a szakadó esőben még hátralévő 13 km-re. Igazán nem lehet panasz az ellátásra. 

Innen a K4 elágazásig együtt haladtunk egy, a mátrai túráimon megismert túratárssal, aki az 55-ös távon indult. Nem volt könnyű tartani vele a lépést, pedig én sem andalogtam. Van még hová fejlődni… A K4 elágazástól ő tovább ment a Naszály felé, mi pedig nekiindultunk egy kisebb, de egészen demotiváló emelkedőnek a kék négyzeten. Az eső egyre jobban esett, kezdtem elkedvetlenedni, volt egy-két nyűgösebb kilométerem Nőtincsig.

A falun keresztülhaladva visszanyertem a lelki békémet, jó motiváció volt, hogy hamarosan a tóhoz érünk. Amikor az aszfaltos utat elhagytuk Nőtincsen, és a tóhoz vezető földútra értünk, már nem zavart sem az eső, sem a fáradtság, energikusan lépkedtem a part felé. Az utolsó kilométereken a tó mellett gyalogoltunk, a vadregényes part még szakadó esőben is igazi élmény. A tavon átvezető híd előtt várt ránk egy matricás ellenőrzőpont és a hídon átkelve még nagyjából 2 km volt hátra a célnak is helyet adó vendégházig. 

Nagyszerű érzés volt célba érni. Az eső és minden nyűgöm ellenére egészen jó idővel, 9,5 óra alatt sikerült beérni. Az oklevél és a kitűző átvétele után palócgulyást kaptunk, hozzá sajtos pogácsát. Lassan ettem, minden falat meleg leves jólesett. Leves után elkortyolgattam még egy bögre teát. 

Valamennyire visszatért belém az erő, átvettem a szobakulcsomat, elfoglaltam a szobám és percek múlva egy kád forróvízben lazítottam. Fürdőzés után még nyakig betakarózva olvastam egy kicsit. 

Másnap reggelre kitisztult az idő, a nap első sugarait a szoba erkélyéről csodáltam. Sztoikus nyugalommal elengedtem azokat a gondolatokat, hogy miért pont a túra napján kellett egész nap szakadni az esőnek. A túra útvonala esőben is izgalmas volt, szép és érdekes helyekre jutottam el, és megbizonyosodtam róla, hogy az időjárás továbbra sem tud kifogni rajtam. A szervezők pedig, akár csak a Dél-Börzsönyi Kilátások teljesítménytúrán, most is kitettek magukért.