TÚRA NAPLÓM

Táv: 22,4 km | Szintemelkedés 1.440 m | Szintidő 6 óra

Száraz, napos hideggel érkezett a november második fele, szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy ilyen kiváló túraidő vár ránk. Magdi barátnőmmel a szeptemberi Vadrózsa után megbeszéltük, hogy velem tart és ezt a hétvégét a Galyavár túrára építve Galyatetőn töltjük. Ránk fért egy kis erdei terápia. Még akkor is, ha meredek. A hétvége mégsem úgy alakult, ahogy elterveztük, így pénteken, kicsit csalódottan, egyedül érkeztem Galyatetőre. Délután sétáltam egyet, végigjártam a kedvenc helyeimet.

Egyedül vacsoráztam, az estém nyugalomban telt, olvasgattam, e-maileztem. Reggel korán keltem és az ágyban fekve végignéztem a napfelkeltét. Micsoda előnye van egy keletre néző manzárd szobának 🙂 Magdi hajnali ötkor küldött egy sms-t, miszerint indulni fog. Meg is érkezett fél nyolc körül és a reggelinél már csatlakozott hozzám.

A szállodával szemben, a turistacentrumnál volt a túra rajta. Nyolckor átsétáltunk és néhány perc múlva meg is indultunk a Péterhegyese/Galya-kilátó felé. Lelkes voltam és izgatott, ugyanakkor tartottam is attól, hogy fogom bírni a Galyavárat és a sáncot. Nehéz emlékeim voltak róla…

Szépen mentünk az első körben, igyekeztünk kiismerni a terepet, felmérni azt, hol tudunk erősebben menni, hol érdemes belefutni és hol van az a rész, ahol minden mindegy, csak éljük túl. Mátraalmásig sima ügy volt, de még a Galyavár felé vezető emelkedő sem vágott földhöz. Ehhez valószínűleg hozzájárult a jól időzített energiabevitel is. Galyavár azért ott volt… Olyan szépen jött elő a tériszonyom! Mélyeket lélegezve, nyugodtan, lépésről lépésre mentem, valahol négykézláb, vagy ágakba, fűcsomókba kapaszkodva. Amikor felértünk a sáncra, láttam, hogy jónéhány túratárs hasonlóan küzdött. Innentől már gyerekjáték volt visszaérni Galyatetőre.

Ahogy a sáncot elhagytuk, Magdi fázni kezdett. Az emelkedő megizzasztott, de ahogy közeledtünk Galyatetőhöz, pár fokkal hűvösebb lett és a vékony futómellénye nem védte a hidegtől. Nekem jó szolgálatot tett a túradzseki: amikor elhagytuk a sáncot, nyakik felhúztam a cippzárt és nem volt gond.

Az első visszaérkezéskor nem frissítettünk a célnál, pecsételés után gyorsan nekiindultunk a második körnek. Almásig bele-bele futottunk a távba, aztán a galyavári emelkedőt viszonylag jó tempóban lenyomtuk és az utolsó szakaszon négykézláb felmásztunk a várhoz és a sánchoz.

Talán ebben a körben volt, hogy néhány idősebb hölgy utunkat állta, mert merész vállalással nekivágtak a Galyavárnak és elakadtak szegények, feltartva mindenkit a beszűkülő járatnál. Jobbnak láttuk, ha nem állunk be a morgolódók sorába, hanem inkább másokkal együtt segítünk nekik felmászni az utolsó métereken és túljutni a szűk keresztmetszeten. Komoly erőpróba volt még nekünk is, nem is tudom elképzelni, hogy jutottak fel odáig. Miután feltoltul-húztuk őket az utolsó pár méteren, már volt hová félreállniuk regenerálódni, mi pedig mehettünk tovább újra jó tempóban Galyetető felé. Ezt a kört is sikerült 1:40 idővel hozni.

Másodszori célbaéréskor feltöltöttem a teakészletem és magamhoz vettem két zsíroskenyeret, amit meg is ettem, mire a kilátóhoz felértünk. Almásig megint futás, aztán jó tempó, végül mászás Galyavárnál. A tériszony a harmadik körben már elmaradt 🙂 Magdi újra fázni kezdett, ahogy közeledtünk Galyatető felé. Ezúttal kicsit jobban, mert már a nap sem sütött. Vígasztaltam, hogy tartson ki, mert mindjárt célba érünk (ráadásul egész jó idővel) és a befutó után megjutalmazzuk magunkat a turistaházban valami sokáig tartó, forró és finom bármivel.

Az elágazásánál posztoló kedves pontőröket hatodszor és utoljára látni igazán katartikus élmény volt. Innen már jóformán le-és befutottunk a célba. 5:01 idővel teljesítettük a 22,4 km-es távot. Nekem minden célbaérkezés nagy öröm, őszinte, felszabadult és büszke mosoly, amit viszontlátok a legtöbb túratárs arcán. A cél felé haladva az utolsó métereken mindenki küld egy hajrát, biztató szót. A legjobb megérkezés.

De ennyit a filozófiáról, jöjjön a magunknak beígért forró jutalmazás, ami egy nagy tányér vargányaleves képében öltött testet. Néhány túratárssal ültünk asztalhoz a turistacentrumban. Volt, amelyikük a mi távunkon ért célba, volt, aki épp feladta a maratont és volt egy lány, aki egyszerűen elaludt evés közben a grízes tésztája fölött, mert már túl volt a nyolcadik körön.

Miután jóllaktunk és kiörömködtük magunkat, visszamentünk a szállodába, ahol pihentünk még egy rövidet, aztán zuhanyozás után levonultunk a wellness-be és a vacsoráig hátralévő két órát megosztottuk a szauna-gőzfürdő-medence hármasságában. Vacsora után még visszaszöktünk a lounge-ba, beszélgettünk egy gin-tonic mellett.

Vasárnap reggel korán ébredtem és az ablakban fagyoskodva végigfotóztam a napfelkeltét. Ráérős és tartalmas reggeli után pedig mindenki indult a maga útján.