TÚRA NAPLÓM

Mátravasút 2018.

A túra kiválasztása során elsősorban a tematikája vonzott, szeretem az erdei vasutakat és mindent, ami hozzájuk kapcsolódik. Gyöngyöstől Mátraházáig, majd vissza Mátrafüredig az útvonal szép helyeken visz végig és a korábbi túrákról olvasott beszámolók szerint a fizikai megmérettetés mellett a tájékozódási képességre is szükség van, magyarul, az itiner csak a szükséges információkat tartalmazza és nem áll minden bokornál egy önkéntes, hogy útbaigazítson. Teljes mértékben azonosulni tudtam a szervezők filozófiájával. A túrát a Zöldgömb Sport Klub szervezi, hosszabb távja 20 km, 750 m szintemelkedéssel és 6 óra idővel.

Készültem a túrára, június végén az induláskor valahogy mégis hiányzott az adrenalin. Kimondottan rossz fizikai és mentális állapotban vágtam neki az útnak. A derekam le akart szakadni, a csípőm napok óta fájt, kialvatlan voltam és egy kicsit rosszkedvű. De próbáltam jó képet vágni a hétvégéhez, ez volt az első teljesítménytúra, amire elkísért a férjem, igyekeztem, hogy jó hangulatban teljen.

Nyolc körül érkeztünk meg a kisvasút végállomásához Gyöngyösre. A nevezésnél volt egy kis piszmogás, mert egy kisebb csapat beállt az előnevezettek sorába a helyszínen nevezni, egy idő után már elég sokan toporogtunk mögöttük – de legalább megérkezett az adrenalin 🙂 Ezután korábbi rajtidőt írtak a menetlevelünkre, de már nem akartam ezzel is tovább vacakolni. Nem hittem, hogy ezen fog múlni a kitűzött célom, hogy négy órán belül beérjek, pedig ezen múlt. De oda se neki 🙂

Nagy lendülettel indultunk, átvágtunk a lakótelepen, utána megfelelő körültekintéssel keresztülmentünk a kis vasúti hídon a Felsőújváros megállónál. Ki volt írva ugyan, hogy tilos rajta átjárni, de megbeszéltük, hogy mi nem járunk át rajta, csak átmegyünk. Egyszer. Aztán irányt vettünk a szőlőkön keresztül a Szőke-kút felé. Innen Cseplye-tetőre haladva nagyon szép utunk volt, minden telis-tele vadvirággal és virágba borult bokrokkal. Persze, megint nem fotóztam, de nem is győztem volna mindent megörökíteni.

Fel a Sár-hegyig szép, de bokagyilkos út vezetett, nem ártott vigyázni a lábunkra. Kicsit izgultam a férjem laza bokaszalagjai miatt, de szerencsére az utolsó kilométerig rendben ment minden.

A Sár-hegyről érkeztünk a Szent Anna kápolnához, ez volt az első EP. Kedves kis templom szép környezetben, a gyerekeket is érdemes lesz felhozni ide. Matricát kaptunk és egy Balaton-szeletet, amit én be is falatoztam. Jó időt mentünk, nagyjából egy óra alatt értünk fel. Innen a vitorlázó-repülőtér felé tartottunk, ahová éppen vontattak fel egy gépet, amikor megérkeztünk. Tanakodtunk, hogy megálljunk-e megnézni a felszállást, de végül továbbmentünk, nem akartunk időt veszíteni.

Folyamatosan haladtunk tovább a sárgán Mátrafüred felé, a tanösvény állomásait követve visszafele. Elhaladtunk az erdészeti iskola tangazdasága mögött is. Itt már ismerős terepen voltam, kisvártatva átkeltünk a síneken és a 24-es úton, aminek a bal oldalán vezetett tovább a sárga. A Tölgy büfénél bélyegeztettünk ( a rövid távnak itt volt a cél), már a távunk felénél jártunk 375 m szinttel és 2 óra idővel.

A büféktől ismét áttértünk a 24-es út jobb oldalára és a Kalló utcán letérve indultunk a Muzsla-kilátó felé. A férjem itt már jócskán lehagyott, a kilátónál várt meg, közben bandázott és fotózást vállalt az érkező túratársaknak. Abban maradtunk még a túra elején, hogy a saját tempónkban haladunk és időnként megvárjuk a másikat. Neki felfele könnyebb, lényegesen jobban bírja a hegymenetet, mint én. De már én sem fulladtam ki annyira, mint a Mátrahegy túrán ugyanezen a szakaszon március elején. Tovább haladva a sárga sávon meneteltünk szépen a Rákóczi-forrás, illetve a szállodák felé. Onnan fel a Trianoni emlékműhöz, majd át a vadkerítésen.

A szanatóriumhoz érve a sárga elágazásnál ezúttal is sikerült rossz irányba indulni, de most a másik rossz irányt választottam, mint márciusban. Néhány tízméter után kiderült, hogy eltértünk az útvonaltól és visszaballagva a szanatóriumhoz, elindultunk a helyes úton. 11:25-kor jelentkeztünk a mátraházai nagyparkolóban az EP-nál, ahol büféjegyet kaptunk, amit almalére váltottunk a megjelölt helyen és jó hideg almafröccsöt készítettünk belőle az árnyékban.

A parkolótól a Téli Mátráról már jól ismert piroson indultunk lefele, de lényegesen könnyebb volt a haladás, szinte hiányzott a január végi sár, latyak, jég és esés-kelés. A Gyökeres-forrást elhagyva bele-bele futottunk a távba. A sziklás út azonban nem tett jót a férjem lábának, az utolsó kilométeren feladták a szalagok. Mondta, hogy ne várjam be, menjek, legyen meg a kitűzött négyórás időm. Jól meghúztam a tempót, de a Máriácskánál időztem néhány másodpercet. Aztán hajrá a 24-es út, illetve a Tölgy büfé felé. Pontosan négy óra alatt futottam be, ahogy terveztem, és éppen átvettem az oklevelet, amikor megérkezett a férjem is.

A célban kaptunk büféjegyet, de nem nagyon voltunk éhesek, így nem használtuk fel egyből. Rövid pihenő után átmentünk a kisvasúthoz, azzal le Gyöngyösre az autóért. Az esőt ismét megúsztuk, csak addig esett, amíg a vonaton ültünk. Felautóztunk újra Füredre, a büfében kértünk két grilltálat, beváltottuk a jegyeinket is. Volt ott néhány ismerős, váltottunk pár szót, míg az ételre vártunk. Újra esni kezdett, de mire megittuk a kávénkat, vége is lett az esőnek. Jó érzésekkel indultunk vissza a szállodába.

Mindent összevetve, szerethető, jó kis túra volt. Most 4:00 óra alatt sikerült, de jövőre gyorsabb leszek és fotózni is többet fogok! A férjem pedig azt mondta, továbbra is megmarad a bicajozásnál.