Garmin WTF Budai trail L táv 2020. december
Eredetileg tömegversenynek indult, de a Covid-helyzet okán instant lett belőle. A szervezők QR-kódokat telepíttek az útvonalra, így a kódok beolvasásával igazolható a teljesítés, mint bármelyik instant körnél és nem kellett lemondani az eredeti terep adta kihívásról. Több napig nyitva volt a lehetőség a teljesítésre, biztos voltam benne, hogy a tömeget kerülendő, nem hétvégén fogok nekivágni a távnak. Megírtam a már megszokott, színes, vízhatlan itinerem, mire elkészültem, nagyjából fejből tudtam már az utat.
December elején, egy hideg, nyirkos, esős csütörtök reggelen érkeztem a Szépjuhászné parkolóba. Komótosan készülődtem, aztán a büfé ablakán lévő startkód beolvasása után laza tempóban elindultam a parkolón keresztül az S, S+ jelzésre. A Kis-Kőfejhez érve élesen ráfordultam a P jelzésre. Csendesen és kitartóan szemerkélt az eső. Az erdő elég kihalt volt, Makkosmária felé közeledve találkoztam egy-egy túrázóval.
A templom előtti rétre érkezve gond nélkül megtaláltam a pihenőház egyik oszlopán a kódot. Itt még a rókás jelölőszalag is fent volt.
Kódolvasást követően lendületesen futottam tovább a P-n, aztán az elágazáshoz érve az S-en a Sorrento felé. Nem volt igazán megerőltető az emelkedő és felérve a sziklákhoz a hely látványa és a kilátás azért a kis erőfeszítésért bőven kárpótolt. Igazi energiagyűjtő hely, jó itt időzni, ha épp nem fúj a szél, nincs hideg és nem fagy rá az ember hátára a vizes futócucca…
Nem is tébláboltam sokáig, tempósan indultam tovább a S-n, aztán az S+ jelzésen a Csalogány, majd a Felsőszállás utca felé, ahol a kis téren, a villanyoszlopon meg is találtam a kódot. Kicsivel több mint 9 km-nél, majdnem féltávnál jártam, a frissítésem rendben volt és a lelkesedésem is tartott.
A Mogyoró utca felé folytattam az utat. A P+ jelzésen haladva Farkas-hegy felé kutya hideg lett, kilométereken át hullott kitartóan valami aprószemű, jeges csapadék és egy-egy széllökés apró, fagyos tűkkel szórta tele az arcom. Felhúztam a csősálat egészen az orromig, de a szempillámra és a hajamra egyre csak fagyott le az apró jég. A Kopárok, a repülőtér, az emlékmű, amiket annyira meg akartam nézni, most szó szerint hidegen hagytak. Alig vártam, hogy a nyílt terepről végre újra a fák közé érjek.
A régi piktortégla után balra váltottam a P-re, aztán az S-en vissza Makkosmária felé. Innen a Mária úton szedtem a lábam a János-hegy felé. Hogy még izgalmasabb legyen a pálya, a síút elágazása előtt az aprójeges csapadékot felváltotta az ónos eső. A János-hegyre vezető rekortán járhatatlan volt, de a korlátba kapaszkodva, a lépcsőn nagy nehezen felevickéltem az Erzsébet kilátó aljába, a lépcsőtől átkorcsolyáztam az infótáblához, ahol a következő QR-kódnak kellett volna lennie. De nem volt. Majdnem elsírtam magam, de inkább vettem egy nagy levegőt és készítettem fotót a kilátóról, igazolásként, hogy itt jártam, aztán megnyugtattam magam, hogy a track-en is látszódni fog a pontérintésem. Térerő semmi, Mátét nem értem el.
További időhúzás helyett óvatosan, de tempósan elindultam lefele a jeges P-n. A János-hegyről lefele a P jelzés száraz időben is elég nyaktörő, így a jégen szélsőségesen izgalmas volt az út. Épségben, esés nélkül visszaértem a Szépjuhásznéhoz, bőven a futó szintidőn belül. Becsekkoltam a célkódnál, gyorsan beültem az autóba, hogy átöltözzek száraz ruhába és kicsit átmelegedjek a magammal hozott teától. A full-extrás hazai szendvicsem és a kávét még tartogattam.
Visszatért a térerő, sikerült elérnem telefonon Mátét, aki jóváhagyta a teljesítésem. A büfében átvettem a szép, rókás-vonatos érmet és a palacsintát, röviden ejtőztem még az autóban, szendviccsel és palacsintával visszapótoltam a kalóriákat, az i-re a pontot feltettem a jó meleg kávéval és a jeges-esős húsz km után nagy megelégedéssel elindultam haza.
