Annyi esemény időpontja módosult vagy törlődött, hogy már nem is emlékszem, mikor lett volna eredetileg ez a verseny, amit végül augusztus végén rendezett meg a RunAway a Way to the Forest versenysorozat részeként.
Készültem rá, bár ez azzal járt, hogy az augusztusban szokásos pihenőidőm meglehetősen lerövidült. A 18 km-es pályát is végigfutottuk Erzsivel augusztus közepén, mikor máskor, mint szakadó esőben. De így is nagy élmény volt, nagyon jól szórakoztunk.
A verseny napján viszonylag korán megérkeztem a régi, szentendrei tábor helyén berendezett versenyközponthoz. Próbáltam minél távolabb parkolni, hogy hazainduláskor ne kelljen átverekedni magam a tumultuson. Jónéhány ismerőssel összefutottunk, volt, aki aszfaltos távon indult, volt, aki terepen. Részleges csapatfotó is készült az éppen ottlévőkkel. Még ha maszkban is, de felemelő érzés volt újra emberek közt lenni.
Az időjárás a nyár egyik legmelegebb napját produkálta, extra hőség volt és cseppfolyós pára. A távunk zökkenőmentes rajtja után elindultunkat az aszfalton, amiről rövidesen az erdőbe tért át az útvonal a Vörös-kő helyes kis rókája felé vezető sárga jelzésre. Az út több helyen is egyszemélyes keskeny ösvénnyé szűkül, nem nagyon van lehetőség előzgetni, de azért megtettem, amit tudtam. Igazi katarzis volt felérni a rókához kicsivel több mint 4 km hegymenet után a hőségben.
Néhány korty víz, fél zselé és egy gyors fotó után robogtam tovább Pap-rét felé. Jól futható, szintben itt-ott hullámzó szakasz következett a piroson. Nagyjából 2 km után darazsakra figyelmeztető kiabálás hallatszott. A darazsakat elkerülendő tettem egy bátor kitérőt a jelölt úttal párhuzamosan a szederindás, bokros dzsindzsában. Megérte, mert sokakat megcsíptek a nyomorultak. Én nagyon tartok tőlük a néhány évvel ezelőtti lódarazsas kalandom óta. A veszélyes szakasz után egy férfi feküdt az ösvényen – mint kiderült, megcsípték a darazsak és allergiás rohama volt. Néhányan már a segítségére voltak, a mentő is úton. Miután láttam, hogy nem lehetek hasznukra, futottam tovább a Pap-réti fordító- és ellenőrző pont felé (9 km) immáron az OKT útvonalán.
Miután átfutottam az ellenőrző kapun, egy nagyon vidám önkéntestől a lelkesítő szavak mellé kaptam egy marék jeget a nyakamba és friss vizet az ivótasakba. Megittam a maradék zselét és indultam vissza a fordító után a Vörös-kőhöz. A darazsas fához közeledve nagy rutinnal futottam be újra a szederbokrok közé, majd biztonságos távolságba kerülve vissza, a kijelölt útra. Jó tempóban értem újra a rókához és megindultam lefele. Az aszfaltos levezető részhez közeledve újra kiabálást lehetett hallani: az utolsó kilométer előtti kanyarban egy fánál szintén kirajzottak a darazsak. Újabb párhuzamos kitérő a bokrok közé. 3:0-ra nyertem a lódarazsak ellen. A lábam pont úgy nézett ki, mintha szederbokrokban és csalánban jártam volna, az izzadság kegyetlenük csípte a karcolásokat, de százszor inkább ez, mint a darazsak. Az aszfaltra kiérve még belehúztam egy kicsit és nagyon jó érzéssel futottam át a célkapun. 18 km terepen, hőségben, mégis minden percét szerettem.
A célban megkaptam a szép, rókás érmet, frissítésnek dinnyeszeleteket és pogácsát. Nagy örömködések közepette újra találkoztam a futócsapat több tagjával, közben az is kiderült, hogy Erzsi az aszfalt L távon második lett! Megígértem neki, hogy megvárom vele az eredményhirdetés és utána beviszem dolgozni a városba, mert másként nem érkezne időben. Nagyon büszkék voltunk rá mindannyian.
