TÚRA NAPLÓM

14,66 km | 511 D+

Március végén, alig néhány nappal a 13. szakasz bejárása után indultam el Hűvösvölgyből a kék jelzésen. Jó volt újra visszatérni erre a túraszakaszra. Egyetemi éveimből szép emlékek kötnek ide és sok olyan érdekességet, látnivalót, történelmi vonatkozású helyet tartogat, ami közel áll hozzám. Az elmúlt napok koratavaszi, napsütéses időjárását, kabát alá kúszó, szürke hideg váltotta fel. Előkerült a dzseki és a túrakesztyű, de voltak olyan szeles szakaszok, ahol a sapka tetejére jólesett felvenni még a kapucnit is. 

Kora reggel a Gyermekvasút végállomása csendes volt és kihalt, a Hűvösvölgyi úton is csak elvétve haladt el egy-egy autó. Az Ördög-árok kis hídján átkelve rövidesen már a Glück Frigyes úton gyalogoltam az erdőben a repülőtér felé. A repülőtér szélén, a keresztnél megálltam egy rövid időre, aztán visszatértem a magas tölgyfák közt kanyargó köves gyalogútra és jó tempóban igyekeztem tovább Mátyás király egykori vadaskertje felé. 

A terület már az Árpádok korában is királyi birtok volt, Mátyás idejében Buda-nyéki vadaskertnek nevezték és vadászkastély is tartozott hozzá. A vadaskertnek az út mentén kőtábla állít emléket és a Glück Frigyes út szélén támfalszerűen rakott kövek az egykori vadászbirtok védősáncának falmaradványai. 

Az emlékfal közelében és később, az út mentén szépen gondozott katonasírok emlékeztetnek, hogy továbbra is történelmi útvonalon járunk. Ez volt II. világháború idején a Budapest ostromakor végrehajtott kitörés egyik fő iránya. 

A Határ-nyereghez érve többfelé indulnak utak, de egyértelműen követhető a kék jelzés. A Kecske-hegy meredek oldalában könnyű szintben halad tovább az út, a kis kegyhellyel szemben állhatatosan őrködik az Oroszlán-szikla. Azt mesélik, a gyalogút kialakításakor faragtak kissé az ülő oroszlánra emlékeztető sziklatömbön, hogy még nagyobb legyen a hasonlóság. Aztán a háború végén orosz katonák lerobbantották a feje egy részét, hogy a katonai járművek jobban elférjenek mellette.  Az élet értelmetlenségein és az emberek barbárságán gondolkodva értem fel az Árpád-kilátóhoz a Látó-hegyre. 

Glück Frigyes szállodaiparos, akinek a gyalogút is viseli a nevét, sokat tett a turizmus fejlődéséért. Az Árpád-kilátó az ő kezdeményezésére épült 1929-ben. Mesebeli hangulatú, toronnyal díszített kőépület, teraszáról tiszta időben szép kilátás nyílik a városra. Most az idő borús volt és hideg, a kilátást részben eltakarták a felhők. Tartottam egy rövid pihenőt, jólesett a magammal hozott forró tea és néhány keksz.

Fázni kezdtem, nem időztem sokáig. A Szépvölgybe tartó úton igyekeztem lefele a Fenyőgyöngye felé, majd az aszfaltúton és a parkolón keresztül lendületesen nekivágtam a Hármashatár-hegy oldalának. Az ég egyre jobban borult, a meredek kaptató ellenére is éreztem a nyirkos hideget és az önként választott magányom kezdett nyomasztóvá válni. Vigasztalt kicsit a felfelé tekergő köves-sziklás ösvény változatossága és az útmenti látnivalók – találtam romokat, kidőlt fát, érdekes növényt, öreg autót. Az Udvarház étterem alá érve már tudtam, hogy nincs sok hátra a meredekből, lassan fent vagyok a tető alatti oldalon. Felérve gyönyörködtem kicsit a kilátásban, aztán a nagy torony kerítésénél megkerestem az igazolóbélyegzőt és fertőtlenítés után pecsételtem a Kéktúra füzetbe. Azt hiszem, a kéktúra-bélyegzők még sosem voltak ennyire tiszták, mint a koronavírus-járvány idejében. 

Újra fázni kezdtem, ezért nem toporogtam tovább, hanem feljebb mentem a II. világháborús bunkerekhez és a Guckler Károly kilátóhoz. A háború idején a hegy tetejére légvédelmi üteget telepítettek, a kilátó geometrikus faszerkezete egy ilyen ütegállás betonjára épült. Tiszta időben a kilátó tetejéről 499 m magasból gyönyörködhetünk a város és a környező hegyek panorámájában. A kilátó névadója, Guckler Károly erdőmester volt, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a budai hegyoldalak lepusztított erdőségei őshonos fafajtákkal visszatelepítésre kerültek.

Megéheztem, ezért szélvédett helyet keresve behúzódtam a turistaház előtti kis liget fái alá, hogy megebédeljek. Kesztyűben, sapkában, kapucniban. A hátizsákból előcsomagolt kávém még jó forró volt, kicsit átmelegedtem tőle. Közben szemrevételeztem a turistaházat, ami a korábbi pilótaotthonból került kialakításra 2016-ban. Két év óta Rotter Lajosnak, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület alapítójának nevét viseli. Nagyon hívogató a ház, kedvem lett volna bekuckózni egy tea társaságában. Az egykori hangárokban étterem (Hangár Bisztró) és rendezvényhelyszín működik. Jó látni az épületek megújulását, a kétezres évek elején meglehetősen leromlott állapotban voltak.

A kávém elfogyott, elpakoltam a holmim és indultam tovább az utamra. A keskeny erdei út egy tisztáson vezet át, aztán szerencsére visszatér a fák közé, ahogy a Virágos-nyereg felé tartunk fel és le hullámvasutazva a hegyoldalon. Ez a túraszakasz legtechnikásabb része, de rövid ideig tart és viszonylag könnyen járható, élvezetes út. Közben a nap is kisütött egy időre.

A nyereg előtti nagy rét szélén megtaláltam a pecsétet a villanyoszlopon. Terveztem innen egy kitérőt, a Csúcs-hegyi menedékház emléktábláját szerettem volna megnézni, de egy nagyobb csapat futó indult arra, így inkább folytattam az utat az erdőn keresztül, a hegyet kerülve. 

A Rozália téglagyárig kanyargó szakasz egyhangúságát néha megtörte egy-egy kilátópont, ahol a közeli iparterületek, bányák színes foltjaira lehetett rálátni. Solymárhoz közeledve az erdőben egyre szaporodtak a szeméthalmok. Elfogadhatatlan, hogy hulladéklerakónak használják az erdőt. A település szélénél többméternyi szélességben szemét szegélyezi az utat. Elszomorító záróakkordja volt ez a túrának. A Rozália sorhoz érve, egy sorompó mellett elhaladva rövidesen az aszfalton folytatódott tovább az út a téglagyárig. Itt nem volt nyoma a szemétnek, gondolom, a téglagyár kamerái visszatartó erőt jelentenek.

A téglagyár nagykapuja melletti villanyoszlopon rendben ott volt a bélyegző. Pecsételés után elköszöntem az erdőtől, átgyalogoltam a vasút túloldalára és a Pilis felé fordulva intettem a Kevélyeknek, hogy készüljenek, hamarosan jövök.