TÚRA NAPLÓM

A Mátrabérc Teljesítménytúra a Mátra fő gerincén halad végig kelet-nyugati irányban 55 km hosszan, 2730 m szintemelkedéssel. Résztávjai a 36 km hosszú Hanák Kolos, a 26 km hosszú Muzsla és a Koncsúr-kör a maga 16 km távjával.

A tavalyi Mátrabérc-Muzsla túra annyira jó volt, hogy még aznap este beírtam a túranaptáramba a 2019-es Mátrabércet is. Bíztam benne, hogy idén már jobb erőben leszek és a Hanák Kolos 36 km-es távjának is érdemes lesz nekivágnom. Az erőnlét meglett , útitársam is akadt Zsuzsi személyében, aki már több alkalommal bizonyult jó túratársnak. Vannak közös témáink, nagyjából azonos az erőnlétünk és tudjuk, mikor kell a másikat békén hagyni.

Egy dolog adott okot némi aggodalomra: a tavalyi verőfényes, késő tavaszi időhöz képest napok óta kimondottan hideg, borús idő volt. Pénteken esett és szombatra, a túra napjára sem ígértek semmi jót.

Szombaton reggel a nagyobbik fiam vitt fel minket a Kékesre, fél nyolckor érkeztünk. Fázós, de vidám túratársak és 1,5 ℃ hideg fogadott. Jó ötlet volt még otthon az egyik kulacs vizet egy termosz teára cserélni. A Kékes étterem előtt vártuk a sorunkat. Hamarosan megnyitott a nevezés, dinamikusan zajlott az indítás.

Nyolckor elrajtoltunk és a sárgán igyekeztünk le, a Som-nyereg felé. Izgalmas ereszkedés volt a felázott, köves meredeken fától fáig kapaszkodva, de jól haladtunk. Rövidesen a Som-nyereghez értünk és a sárga négyzeten folytattuk az utat a Hidasi erdészházig. Az erdészháztól áttértünk a kékre. Mielőtt elértük volna a Mátra-nyerget, volt egy rövidke eltévedés, mert nem a jelzést követtük, hanem az utat és nem tértünk le jobbra, ahol kellett volna. Nagyjából száz méter után visszafordultunk a jó irányba.

A Mátra-nyeregtől irány fel a Csór-hegy meredek ösvényén. Tényleg meredek volt. De egyszer ez is véget ért és fent voltunk az első ellenőrzőpontnál. Pecsételés után robogtunk tovább fel a Vércveréshez.

A borús idő elvette a szép kilátást, a felhők ráültek Parádsasvár házaira. De így is volt látnivaló – az ébredő erdő, az út melletti kidőlt fák, érdekes sziklák kárpótoltak.

A Rudolf-tanyai elágazás előtt frissítőpont várt. A 2 ℃ hidegben nem esett igazán jól a hideg, szódavizes málnaszörp, de az önkéntesek olyan lelkesen kínálgattak, hogy nem volt szívem visszautasítani.

Újabb emelkedő jött, a Mogyorós-orom oldalában mentünk tovább Galyatető felé. A 2. ellenőrzőpont a turistaháznál volt, innen a kilátó felé indulva irány Piszkés-tető. Szeretem ezt a pihentető útszakaszt, egészen Mátraszentlászlóig könnyű a menet, lehet egy kicsit regenerálódni. Mátraszentlászlóra érve a régi sípálya tövében lévő jóhangulatú frissítőponton Túró Rudit és bíztató szavakat kaptunk.

Míg a Vörös-kő kilátónál lévő ellenőrzőponthoz igyekeztünk, cseperegni kezdett az eső. A Vörös-kőtől visszaereszkedtünk a kék jelzésre és a Szamár-kőnél elindultunk az Ágasvár csúcsára vezető kaptatón. Nem ez a kedvenc útszakaszom, igen meredek. De mindig megéri felmászni. Még ebben az esős-sáros hidegben is volt valami ott fent, amit csak Ágasvár tud adni.

A csúcson lévő ellenőrzőpontnál népes társaságban pihentünk egy kicsit. Ettünk, ittunk, átöltöztünk. Az eső finoman, de kitartóan szitált és a felhők sem akartak tovább állni. A csúcsról gyorsan, de óvatosan ereszkedtünk lefele az esőáztatta köves meredeken a turistaházhoz, ahol kaptunk almát és a biztonság kedvéért feltöltöttük a vízkészletet.

A piros kereszten indultunk tovább. Amíg az ágasvári tisztás mellett lefelé araszolva a sáros. keskeny ösvény csúszós kövein leértünk a Csörgő-patakhoz, ízelítőt kaptunk abból, mi vár ránk később, a Koncsúr után. A patak mellett haladó piros és az ellenőrzőponthoz vezető betonút rövid pihenő volt a lábainknak a Muzslára tartó hosszú, nagyon hosszú kapaszkodó előtt.

A keresztesi ellenőrzőpontnál frissítést is kaptunk, kiváló zsíros kenyér volt lilahagymával. Egy-egy további zsíroskenyérrel felvértezve indultunk neki a tiszteletetparancsoló emelkedőknek. Hideg volt és esett az eső, de kitartóan és jó hangulatban ballagott mindenki az egyre mélyülő sárban.

Mire az Erdész-rétre felértünk, bokáig sárosak voltunk. Innentől már csak a sár minősége változott, a mennyiség az maradt. Az Erdész-rétről felcuppogtunk a Nyikom-nyeregbe. Mindig megcsodálom az idevezető út melletti fenyvest, de most jobban lekötött a sártenger a lábam alatt. Attól tartottam, a bakancsot is lerántja rólam. Néhol csak egy nyomsávban tudtunk haladni, nehézkesen ment az előzés, de muszáj volt, ha nem akartunk beragadni és időt veszíteni. A komolyabb emelkedőn nem volt olyan mély a sár, cserébe jobban csúszott. kettőt előre, egyet hátra – nagyjából így haladtunk az egyre meredekebb hegyoldalon.

Aztán valahogy elfogyott az emelkedő és egy utolsó kapaszkodó után fent voltunk a Muzsla tetején. Néhányszáz méterre, a tisztáson várt az utolsó ellenőrzőpont, nagy lelkesedésünkben majdnem elmentünk mellette.

Lélegzetvételnyi pihenőt tartottam, hogy lefotózzam a felhőben is fantasztikus kilátást és az esőfelhőkbe burkolózó zöldsapkás hegyeket.

Horka-tetőre ereszkedve fájni kezdett a térdem, de a mély, puha sártól járhatatlanná vált sziklás, füves, meredek lejtő elterelte a figyelmem a térdfájásról is. Nagyjából egy örökkévalóságnak tűnt, amíg fűcsomókba, faágakba, bokrokba kapaszkodva, vagy éppen csak az egyensúlyérzékünkben bízva lejutottunk a Diós-patakig. Sírva nevetős útszakasz volt. A süppedős sárból elrugaszkodva két lépésben sikerült belecsúszás nélkül átjutni a patakon.

Még hátra volt, hogy felkapaszkodjunk az útra, ami a kertek mellett a présházak közé visz, majd bevezet a célba. A présházaknál nagy vigalom volt, még pálinkára is meginvitáltak bennünket. Csábítóan hangzott ázott-fázott lelkünknek, de inkább igyekeztünk a célba.

Felszabadító érzés volt megérkezni. 8.08 perc. Ebben az időben. Ebben a sárban. Szeret engem a Mátra. Mindig ad feladatot, de ad mellé erőt is. Örömködés és az oklevelek átvétele után vételeztünk a jólmegérdemelt töltött káposztából és az iskola udvarán felállított sörpadon megettük. Az sem zavart, hogy közben újra eleredt az eső. Csak ültünk, fájt mindenünk, de nagyon büszkék voltunk magunkra.