TÚRA NAPLÓM

Év végén Nagymarosra kirándultunk a gyerekekkel. Jólesett együtt kimozdulni a karácsonyi ünnepek után, élveztük a téli szünet napjainak kötetlenségét. Hideg, de szép, napsütéses időben sétáltunk fel Lator-völgyből a Kapás-hegy oldalába a piros jelzésen és a Dunára néző kilátást csodáltuk.

Elég nagy volt a sár, nehezen haladtunk, így abban maradtunk, hogy inkább visszafordulunk, átkompozunk Visegrádra és ott folytatjuk a kirándulást. Óránként jár a komp, de szerencsés időben érkeztünk a révhez, mert alig negyedórát kellett várnunk az átkelésre.

Visegrádon partot érve mintha egy másik világba kerültünk volna – a nap el-elbújkált, az ég egyre jobban felhősödött és kellemetlen, hideg, erős szél fújt. A vár felé indultunk a parti úton, a gyerekek a gát tetején bohóckodtak. Őket nem annyira zavarta a kellemetlen idő, de én bíztam abban, hogy a partot elhagyva kevésbé érezzük majd a szél erejét. 

Felgyalogoltunk a Salamontorony utcához vezető meredek lépcsőn és folytattuk az utat az alsóvár felé. Kisfiammal útközben Mátyás királyról társalogtunk, sok információt összegyűjtött már a „Mesék Mátyás királyról” sorozatot nézve és igyekezett minél többet megosztani velünk. Közben a Természetjáró alkalmazással ki kellett számolnom neki, hogy nagyjából mekkora utat fogunk megtenni, mert neki azt tudni, kell, hogy mire készüljön…:)

Az alsóvár után hamarosan elhagytuk az aszfaltos utat és jobbra térve a Fellegvár felé indultunk a meredek ösvényen. A gyerekektől közben többször elhangzott a „Miikor éérünk máár oda…” c. klasszikus kérdés, közben éheztek, fáztak és különben is…, de kitartóan szedték a lábukat. Útközben találtak egy-egy túrabotot, aztán egy jobbat és egy mégjobbat, mohás rönköt, vicces fatörzset, érdekes sziklát. A botok egészen a fellegvár bejáratáig kísértek bennünket.

Bár az ég már egészen beborult, a várba érkezve erről az oldalról is gyönyörködtünk egy kicsit a Dunakanyarban, aztán körbejártuk a vár udvarát, a palotát, a kiállításokat és a panoptikumba is benéztünk. Itt az 1335. évi királytalálkozó vacsorajelenetét láthattuk, a gyerekek ügyesen beazonosították a résztvevők alakjait. 

A vár melletti bazársor büféjében terveztünk késői ebédet, de nem volt nyitva, így a kéktúra útvonalán visszabaktattunk a part felé. A visszafele út is tartogatott érdekességet, két különösen szép sziklaképződményt is láthattunk, illetve a kálváriához tartozó barokk kápolnát, ami egészen sajátságos megoldással épült hozzá az andezitfalhoz.

Továbbra is a kéket követve visszaérkeztünk a révhez és egy barátságos hangulatú étteremben megebédeltünk. Az uzsonnaidőbe hajló ebéd után egy-egy forró csokoládé mellett üldögéltünk a komp indulására várva.

Közben lement a nap és igazán hidegre fordult az idő, de a túlpartról integető esti Nagymaros látványa megérte, hogy egy kicsit vacogtunk a kompon összebújva, mint a fázós verebek.