TÚRA NAPLÓM

Nyárra lazítottak a vírushelyzettel kapcsolatban elrendelt korlátozásokon, így a júliusra ütemezett Szénás kört (31 km), társaságban terveztem megtenni. Mivel nem sikerült összehangolni a szabadidőnket, végül ennek az útvonalnak is egyedül vágtam neki. Térképböngészés után megírtam a rövid itinerem, és július közepén, egy párás, hétköznapi reggelen útnak indultam. 

Solymáron, a templomnál parkoltam le, könnyedén megtaláltam a művelődési házat, ahonnan a kód beolvasása után elindultam a Z jelzésen. Rövid ideig a település utcáin kanyargott az útvonal. A szántóföldre kiérve, jobbra vitt az út, rövidesen megérkeztem a leírásban említett sorompóhoz és mentem tovább a Paprikás-patak mentén. Egy tágas tisztásról, ahol hangulatos pihenőhelyet alakítottak ki, az S jelzésen vitt tovább az út az erdőbe.

Kicsit borongós volt a reggel, fázósan kapkodtam a lábaim a Jegenye-völgy nyirkos és kevésbé izgalmas részein. Útközben találkoztam néhány koránkelő ifjú titánnal, akik műanyag motorkáikkal rodeóztak a patak menti úton. A vízeséshez érve leereszkedtem az útról, alaposan körüljártam a környéket. Ez a Budai-hegység legnagyobb vízesése, a látvány és a hangulat is megérdemelt egy tiszteletkört.

A S jelzést követve kiértem a völgyből és az erdőből. Rövid aszfaltos szakasz után egy benzinkutat elhagyva visszatért az út a fák közé. Kis tekergés következett Budaliget utcáin, majd az S-ről rátértem az S+, azután a K+ jelzésre, ami újra az erdőben vezetett. A Remete-hegy tisztásához érve a K-ra váltottam, és nemsokára fent voltam a kőfülkénél, ahol a párás idő ellenére szép panoráma várt.

Egyik kedvenc útszakaszom következett, a Remete-szurdokba vezető sziklás, meredek, görgeteges ösvény. Lent a szurdokban az Ördög-árok vizét keresztezve a K◼ jelzésen mentem tovább. Most nem volt annyi virág, mint tavasszal, így nem időztem sokat. A kíváncsiságom is hajtott tovább Remeteszőlős felé – még sosem láttam élőben az ikonikus Örkény telefonfülkét. A polgármesteri hivatalnak otthont adó konténerépület után jobbra, a kis park területén megtaláltam a fülkét a leírás szerint, a mezítlábas ösvénnyel és a könyvmegállóval együtt.  

A kerékpártároló oldalán beolvastam a kódot, ettem néhány ropit és cipőigazítást követően folytattam az utat a K◼︎-n, ami a Patak sétányra vezetett. A sétányról a kis fahídon át értem a Nagykovácsi úthoz – szerencsém volt, egészen hamar át tudtam kelni – és az út túloldalán hamar felfedeztem az itinerben megadott P+ és P jelzést. Kissé meredekebbre váltott az ösvény és erősen lógott az eső lába, ami lenyomta a hangulatom, de jól haladtam. A P▲ szakaszon ismét motivált a kíváncsiság: mekkora lehet most a Vörös-pocsolya? Mire odaértem, eleredt az eső. Jól tette, mert a pocsolya olyan aprócskára zsugorodott már, hogy elkelt az utánpótlás. 

A pocsolya-látogatás után visszatértem az útra, ahol nagyjából 3 km után a tisztásnál elértem a Z-t és a 2. ellenőrzőpontot (15 km), a Sisakvirág tanösvény egyik táblájánál. Elidőztem itt egy darabig, a tisztás változatos és színes virágszőnyegében gyönyörködtem, próbáltam minél többet fotózni úgy, hogy közben ne térjek le az útról, nehogy eltapossak valamit. Úgy láttam, mások is elidőztek itt, mert a tábla alja tele volt szórva papírzsebkendővel, csokoládépapírokkal, egyebekkel. Némelyek igazán dicstelen nyomokat hagynak maguk után. 

Folytattam az utat felfele a Nagy-Kopaszra a Z▲-n, közben az eső is elállt. Legutóbb januárban jártam erre, csodálatos, zúzmarás téli mesevilágban. Egészen más hangulata volt a virágzó, nyári erdőnek. Felérve a hegy tetejére, egy pillanatra megálltam a Csergezán Pál kilátónál (itt is rengeteg a szemét, főként a tűzrakóhely körül; biztosan nehéz hazavinni az üres sörösdobozt). Nem volt kedvem felmenni a kilátóba, tovább indultam lefelé a tanösvényen, majd azt elhagyva, Nagykovácsinak fordultam a Z jelzésen. 

A településhez érve a kőkeresztnél balra tértem és az aszfaltos úton haladtam tovább egy darabig. Útba esett egy közkút, itt engedtem friss vizet az ivótasakba. Ami nálam volt, már eléggé felmelegedett.

Jódarabig haladtam a sárgán, ez a szakasz nem túl izgalmas, cserébe jól futható része volt az útvonalnak. A felhők mögül egyre hosszabb időre előbújt a nap és éreztette az erejét. A forgó kapuhoz érve beléptem a Szénások területére és a K+ jelzésen folytattam tovább az utat fel a Kutya-hegyre. Nagyon szép szakasz volt, a napos hegymenetért kárpótolt a pazar kilátás.

A nyereghez érve tempósabban haladtam tovább, a Nagy-Szénásra vezető kéken. Szeretem az ide vezető útvonalat a sziklagyepen keresztül, a kövekre festett jelzésekkel. Fent, ahogy mindig, most is fújt a szél. Néhány kiránduló sárkány-eregetéssel próbálkozott több-kevesebb sikerrel. 

Lerobogtam a kéken, a régi turistaház emlékfalánál lévő pihenőnél leolvastam a harmadik kódot és a Zsíros-hegyi turistaház romjai felé vettem az irányt. Legutóbb kora tavasszal jártam itt, azóta tisztesen megnőttek és kizöldültek a bokrok a falmaradványok körül. Innen a Z jelzést követve futottam be Solymárra, ahol a templom felől érkeztem vissza a célkódnak is helyet adó művelődési házhoz. Sikeres kódolvasást követően átsétáltam a közelben lévő Mandula Kávézóba. Átvettem a teljesítésért járó érmet és megjutalmaztam magam két gombóc fagyival. 

Látnivalókban gazdag, szép útvonal volt, sok virággal, jól futható szintekkel, vállalható aszfalttal. Ha nem lenne ennyi, teljesítésre váró tétel a bakancslistámon (mert annyi bejárnivaló utat tartogat ez a mi szép országunk), nekifutnék újra.