TÚRA NAPLÓM

Kedvenc unokahúgommal volt egy megállapodásunk, miszerint, ha végigjön velem a Mátrabérc 36 km-es távján, elmegyek vele egy terepfutó versenyre.

Több verseny is szóba jött, de a viszonylagos közelsége és a kihívást jelentő 850m szintemelkedés miatt a májusi Ultra Trail Nagymaros 24 km-es váltója lett a befutó. Zsuzsi futotta az első szakaszt (12,6 km 310+) Nagymarostól Zebegényig, én a másodikat (11,6 km 540+) Zebegénytől Nagymarosig.

A tavaszi Dél-Börzsönyi Kilátások túráról ismerős volt az útvonal egy része, de a biztonság kedvéért május elején kimentem a terepre egy próbafutásra. Az autót Nagymaroson hagytam, átvonatoztam Zebegénybe, aztán visszafutottam. Jól ment, bár nagy kihívás volt egyedül lenni az erdőben. 12 km alatt mindössze egy elpusztult őzzel találkoztam.

Napokkal a verseny előtt nagyon izgatott voltam, hogy fogok élesben teljesíteni. Abba nem is mertem belegondolni, hogy a versenyt megelőző soknapnyi esőzés miatt mi várhat ránk a terepen…

A gyerekek szombat délelőtti programja miatt az utazást úgy tudtuk megoldani, hogy a férjem viszonylag korán, reggel 8-ra kivitt Zebegénybe. Váltópontnak még se híre, se hamva.

A váltópont helyszíneként megjelölt Mókus sörözővel szemben várakoztam a padon egy macska társaságában. 9 körül megérkezett a pont személyi állománya és nekifogtak az építésnek. Érdeklődtem, hogy tőlük vehetem-e át a rajtszámot, mire a hölgy bizonytalan választ adott, de aztán előkerítette és átadta. 

Nagymaroson közben elrajtolt a mezőny és a rajt után elindult hozzám unokahúgom barátja, hogy segítsen, ha kell valami, átvegye a csomagom, illetve, visszavigye Zsuzsit Nagymarosra a váltásunk után. Nagyon jó staffom volt, szerzett nekem biztosítótűt, szóvaltartott, etetett-itatott.  9.45-kor átöltöztem és nekiálltam bemelegíteni. Közben újra végig mentem gondolatban az útvonalon. 

Zsuzsi a tervezett időben befutott, gyorsan átragasztotta rám a chipet és nekivágtam a Kálvária-dombon keresztül a távomnak. Nagyon lendületesen indultam, de aztán helyre tettem magam, mert az első 6 km-en a Dobozi-oromig 455+ szintemelkedés várt, be kellett osztani az erőt. 

A Bodzás-pihenőnél, 2 km után jött, ami mindig jönni szokott: mit keresek én itt? Miért nem tudok én otthon napozni a kertben, mint más normális ember? Minek gyötröm magam itt? Mire az Ernő-forráshoz értem, már összeszedtem magam és szépen tettem egyik lábam a másik elé, anélkül, hogy közben hülyeségeken gondolkodtam volna.

A sárga elágazásig volt egy kis könnyebbség, de aztán a Borostyán-kői pihenőig, illetve onnan a Dobozi-oromig megint jött az emberes meredek. Nagyon durva. 

Ha felmész, le is kell jönni: irány a Remete-barlang a jól felázott meredek lejtőn. Fától fáig, kőtől kőig. Mire a barlanghoz értem, ezerszer hálát adtam a Jóistennek, hogy nem esik az eső és „csak” ennyire csúszik a hegyoldal. A barlangnál megálltam fotózni. Ha már idáig eljutottam, ennyi pihenés jár. 

Aztán megint lefele a kőgörgeteges hegyoldalon. Megint elfutottam a beton-akármik mellett, amikről időközben kiderítettem, hogy egy tüzérségi állás romjai. 

Itt már újra felfelé mentünk, aztán következett egy barátságosabb rész az Ördög-hegyig.

Nagyon vártam azt a szakaszt, ahol a Kittenberger Kálmán utat keresztezzük, mert onnan már biztatóan közel van Nagymaros. Éreztem, hogy egyre könnyebbé válik a mozgás, visszatértem a 6,5 perces kilométerekhez.

Az utolsó erdei szakaszon komoly latyak volt, az ösvény helyett inkább fent futottam a töltés köves gerincén. 

A templom-völgyből a házak közt már aszfaltos-macskaköves út vezetett be Nagymarosra, a Duna-parti sétányhoz. A táv utolsó néhányszáz métere erre vitt, Zsuzsi itt várt és már messziről integetett. Nagyon hajráztam a végén, aztán azt hittem egy letakart vezetékre, hogy az már a cél és majdnem megálltam… 

Mire újra kaptam levegőt, a szervezők már a nyakunkba akasztották az érmeket. 

Zsuzsival fotózkodtunk, frissítettem, kicsit összeszedtem magam, aztán elsétáltunk a kétsaroknyira lévő étteremig, ahol pillanatok alatt eltüntettük az ebédre kapott bolognait. A lángosos sajnos bezárt, mire visszaértünk, a lángosozás és a Duna-parti fotózás is elmaradt, de majd jövőre bepótoljuk.