OKT 18/3 és 19/1. szakaszok
2021. áprilisának második hétvégéjén, továbbra is a járványügyi korlátozások idején folytattam a Kéktúrát. Ezúttal férjem tartott velem Kétbodonytól indulva Szandaváraljáig.
A faluból kiérve, a határban, a valaha jobb napokat látott majorsági épület mellett elhaladva folyamatos, de vállalható emelkedőn indultunk egy erdőfoltokkal benőtt dombra, a térségnek is nevet adó Cser-hátra.
A dombhátat elhagyva, később a földút egy még szélesebb dózerútba torkollik, ezen tekeregtünk tovább, amíg leértünk a Cser-hát és a Büdös-tó-hegy közti nyeregbe, majd a Büdös-tavat jelölő táblához, de a tónak csak a nyomai látszódnak, a csapadékszegény hónapok alatt a víz gyakorlatilag eltűnt. Eredetileg itt terveztük az első pihenőt.
Közeledett a tízórai ideje, és jobb helyet nem találva, végül a Jankó-völgybe vezető út előtt egy kaszálón tartottunk szünetet. Jólesett a napon sütkérezve ráérősen eszegetni, kávézni.
Hamarosan leereszkedtünk a Galga mentén futó vasútvonalhoz (meglehetősen régi szakasz, az 1896-ban épült Aszód-Balassagyarmat vonal része). Nagyjából száz métert gyalogoltunk mellette az átjáróig, átkelés után pedig délnek indultunk a sínek fölött kanyargó jelzésen.
A Muska-tető felé tartva, még a régi Epresmajorhoz vezető út előtt a jelzés elfordul a vasúttól, Becske irányába. Egy újabb dombot magunk mögött hagyva már ráláttunk Becske házaira, és a műúthoz leérve percek alatt a faluban voltunk.
Megkerestük az ABC-t, felvettük a maszkot és egy igazi, békebeli kávédaráló mellett pecsételtünk az előtérben.
Ezzel véget ért a Kéktúra 18. szakasza, Szandaváralja felé haladva már a 19. szakaszon megyünk tovább.
Aki erre jár, annak érdemes kitérőt tenni a sztúpa felé. Mi már jártunk ott korábban, így kitérő nélkül folytattuk a túrát. A falut elhagyva a kék jelzés egy emelkedőre vezet, ahol a keskeny erdőn át egy nyitott dombtetőre értünk. A Bástya-hegy oldalában élesen jobbra kanyarodik az út, a bánya aljában közeledtünk a Vár-hegy felé.
A ligetes erdőben bandukolva vízesésszerű zajra lettünk figyelmesek, de gyorsan megegyeztünk abban, hogyha valami nem lehet itt, akkor vízesés az biztosan nem. Mire kimondtuk volna, hogy az avar zsizseg és ez szarvasrudli lesz, addigra már ott robogtak előttünk lefele a hegyoldalon a csodaszép állatok, mi pedig csak álltunk és ámultunk. Döbbenetes volt ilyen közelről látni a vonulásukat.
Rövid megállónk után kényelmes tempóban folytattuk az utat a K/KL elágazásig, ahonnan a kék jelzésről jobbra kitérő, erősen meredek, kőtörmelékes ösvény vezet fel a romokhoz. A csúcsot jelentő sziklás ormon állnak a tatárjárás után épült Szandavár csekélyke maradványai. Az egykori vár több nemesi család birtokában, majd török kézen volt, végül 1551-ben a balassagyarmati kapitány leromboltatta. Ezután a hely jelentőségét vesztette.
A sziklaoromról csodálatos panoráma nyílik szinte minden irányba. Felfedezhetjük következő úticéljaink egyikét, Terényt, a fölötte levő vonulatokkal, a Tepke gerincét, mögötte a Mátra magaslatait. Rálátunk a kőbányára és a szántókkal, legelőkkel, erdőkkel tarkított változatos nógrádi tájra. Azt mondják, tiszta időben akár a Visegrádi-hegység csúcsait is be lehet azonosítani.
Bár szép számmal akadtak kirándulók a hegyen, nem zavartuk egymást, mindenki tartotta a tisztes távolságot. Hosszan elidőztünk a romoknál, körbejártuk a sziklaormot, nézelődtünk, megebédeltünk a fűben és megittuk a maradék kávét.
A meredek ösvényen visszatértünk a kék jelzésre és folytattuk az utat a faluhoz. Az erdőből kiérve óriási, tágas legelőn gyalogoltunk hosszasan lefele, aztán elértük a falu első utcáját és bűbájos, régi porták közt ballagtunk a tájház felé, ami a járványhelyzet miatt zárva volt. Sebaj, egyszer visszajövünk, megnézzük ezt is. Egynapos kirándulásnak is tökéletes választás ez a falu. A tájháztól továbbsétáltunk a faluközponthoz, ahol az OKK táblánál pecsételtünk és néhány hétre elköszöntünk a Kéktől.
