TÚRA NAPLÓM

Pünkösd szombatján, szép nyári reggelen indultunk útnak férjemmel kettesben a nógrádi vasútállomásnál kihelyezett OKT-táblától. 

A faluból kiérve elhaladtunk az ikonikus pálinkafőzde mellett, ami a legtöbb túrafotón Nógrád fontos intézményeként szerepel. A pálinkafőzdét elhagyva az utca végén bevettük magunkat az erdőbe. Az korábbi napok esőzése nyomán nőtt termetes gazban térdig vizesen, de elég jól tudtunk haladni. 

A Morgó-patak völgyében a tágas rétek után áthaladtunk a vasúti síneken és nekiindultunk a Nagy-kő-hegyre vezető kaptatónak. Nagyon hangulatos szakasz volt. A bércre érve gyönyörködtünk a kilátásban, aztán letáboroztunk a Lokó-pihenőnél. Az idő érezhetően melegedett, jólesett egy kicsit megpihenni. Pecsételtünk, tízóraiztunk, megszámoltuk a napon sütkérező gyíkokat és találkoztunk egy termetes szarvasbogárhölggyel. 

Az erdei ösvényen indultunk tovább Magyarkút felé. Az út feletti dombon tisztes távolságból ránk köszönt egy vaddisznó, de nem háborgattuk egymást, hamarosan odébb állt.  Innen az üdülőtelepig vezető út eseménytelen volt, de szép látnivalókat tartogatott.

Az izgalmak közvetlenül a telep előtt vártak: embermagas gazzal benőtt, pocsolyás, keskeny ösvényen érkeztünk a célhelyhez, ahol a sáros erdészeti úton épp egy rönkrakodót javítottak. Az erdészeti úton jobbra fordulva, az út bal oldalán, az Irma-forrás melletti kocsma kerítésén találtuk meg a túrabélyegzőt. Ittunk a forrás kellemesen hideg vizéből és feltöltöttük a kulacsainkat.

A patak felé visszaindulva, meglehetősen nagy sárban hagytuk el Magyarkutat és a makadámúton haladtunk Szendehely irányába. A fák alatti árnyékos szakaszokon továbbra is állt a sár, de egyre gyakoribbá váltak a napos részek, ahol a felszáradt úton lejártuk a sarat a bakancsokról.

Közvetlenül Szendehely előtt Szentháromság kápolna hívott rövid megállóra, majd az aszfalton baktatva tettünk meg egy útszakaszt Szendehely központja felé. Az itinerben megjelölt fogadónál megtaláltuk az első bélyegzőt, de úgy döntöttünk, nem itt időzünk, hanem inkább a jóhangulatúnak ígérkező Katalinpusztán pecsételünk és tartunk déli pihenőt.

A falut elhagyva Katalinpusztáig ismét aszfaltos szakaszon vitt az utunk. A kirándulóközpont büféje mellett találtuk az OKT-bélyegzőt. Pecsételés után leültünk egy árnyékos asztalhoz a parkban és megebédeltünk a magunkkal hozott szendvicsből, sütiből. Ebéd végeztével még megjutalmaztuk magunkat a büfében kávéval és jégkrémmel. 

Kávézás közben lettem figyelmes a látogatóközpont egyik információs táblájára, ami egy többgenerációs erdész családot mutat be. Érdekes egybeesés, hogy nemrégiben olvastam egy mezőgazdasági portálon Schmuck Melinda erdésznőről, aki aktuálisan a szakmát képviseli a családban és az Ipoly Erdő Zrt. kerületvezető erdész-vadász szakembere.  Érdemes olvasni róluk, a család élete szervesen kapcsolódik a hely történetéhez.

Összeszedelődzködtünk, várt ránk a Naszály. A dimbes-dombos kilométerek után végre egy kis kihívás. A Gyadai tanösvény útja lassan, de kitartóan emelkedett az árnyas erdőben, de árnyas erdő ide vagy oda, éreztük a pünkösdi napsütés erejét. 

Kisebb-nagyobb kapaszkodók után egy vízmosáshoz értünk, ahol a mélység fölött kifeszített függőhídon lehetett átkelni. Kénytelen voltam minden tériszonyomat félretenni és átmenni rajta. Nem ezek voltak a túra legkomfortosabb pillanatai…

A Bik-kútnál elhagytuk a tanösvényen ballagó kisgyerekes családokat és viszonylag hosszú gyaloglás után egy hirtelen jobbkanyarral nekivágtunk a Naszály meredek oldalának. Mesebeli erdőket idéző vadregényes, sziklás, keskeny harántösvényen és kőgörgeteges lejtőn való cirkálás után érkeztünk a Naszály oldalsó platójára. Igazán élvezetes útszakasz volt. Ha nem lett volna pokolmeleg, még arra is lett volna kedvünk és motivációnk, hogy megnézzük a víznyelőt és a platótól jobbra a denevéres Szinlő-barlangot, de ezt a látogatást elnapoltuk.

Csalóka hely a naszály oldala – amikor a fárasztó kapaszkodók után megérkezel, azt hiszed, hogy fent vagy a hegyen, de az út még kiadós emelkedőt tartogat a tetőig. Érzésre olyan, mintha sosem fogyna el a hegy.

Igazi megkönnyebbülés felérni végre a csúcsra. Kis csalódás, hogy a kilátás, mint jutalom, elmarad, hiszen a fák koronája mindent eltakar, a romos geodéziai toronyba pedig nem másztunk fel. Lényeg, hogy fent voltunk a bércen, 652 méteren, a mai túraszakasz legmagasabb pontján.

Örömködés és fotózás után megkezdtük az ereszkedést Ősagárd felé. Rövidesen nagyon szép, karsztos szakaszhoz értünk, ahonnan csodás panoráma nyílt a nógrádi lankás vidékre. Talán ez volt az útvonal legszebb része, igazi kárpótlás, amiért a Naszályról való kilátást nélkülözni kellett. A kilátás és a karsztbokor erdő színes vadvirágai marasztaltak – azonnal uzsonnázhatnékom támadt. Nagy nyugalomban üldögélve és a körülöttünk lévő szépségeket nézegetve fogytak el a hátizsákból az utolsó szendvicsek.

A meredek ösvényen tovább indulva egy erdős rész felé tartottunk. Az erdei úton bandukoltunk tovább nagy csendben és a fák közt a sűrűben időnként előbukkanó őzeket és apróvadakat figyeltük.

Az erdőből kiérve hangulatos, tágas réten haladtunk keresztül, szép felhők alatt. Az ösvényünket néhol alaposan alámosta a víz, széle, közepe jó mélyen beszakadt. Ősagárd felé kisebb fás-bokros területen közeledtünk, ahol az út mentén nagy halmokban állt az illegálisan lerakott szemét és építési hulladék. Igazán elszomorító látvány.

A faluba érve a templom felé vettük az irányt és az ott kihelyezett bélyegzővel pecsételtünk.

Bár késő délután volt, a nap még mindig hétágra sütött, így a templommal szemben a nagy fák árnyékában éledeztünk kicsit, mielőtt hazaindultunk.

A megtett közel harminc kilométer a Naszály kivételével nem tartogatott nagy megmérettetéseket, de új utakon jártunk, újabb szép helyeket ismertünk meg. Jó ötlet volt a pünkösdi hétvége nyüzsgése helyett a Cserhát nyugodt és csendes kék útját választani.