TÚRA NAPLÓM

Több évnyi kihagyás után nem is találhattam volna jobb alkalmat a teljesítménytúrázáshoz való visszatérésre, mint a január végi Téli Mátra túra S távja. Emlékeztem, hogy jó hangulatú túra, biztosan lesz néhány ismerős, és nem életveszélyes az S távon a szintemelkedés. Bár az útvonalat ismertem, napokkal a túra előtt mégis azon aggódtam, hogy fog menni, mozognak-e még elég gyorsan a lábaim, hogy bírja majd a térdem, milyen lesz az időjárás…

Pénteken egy barátunk, Olivér vitt fel Mátraházára a szállodához. Késve indultunk, az M3 is bedugult, későn érkeztünk meg, így a délutánra tervezett sétámra és az írásra nem maradt idő, de legalább útközben végre volt időnk beszélgetni egy jót. Sokat dolgozunk együtt, de a személyes beszélgetések idő hiányában mindig kimaradnak.

Vacsora után hamar lefeküdtem, fájt a fejem. Izgultam, hogy nem fogok tudni elaludni és nem múlik el reggelre a migrén. Végül sikerült több részletben átaludni az éjszakát és csak egészen enyhe fejfájással ébredtem.

Hét óra után néhány perccel már reggeliztem. Az egyik felszolgáló volt olyan kedves és hozott forró vizet a termoszomba, hogy tudjak magammal vinni teát. 7.45-kor jöttek értem Olivérék és irány Mátrafüred. Viszonylag könnyen találtunk parkolót, pedig rengeteg autó volt, sor vége állítólag Gyöngyösig ért. 

Olivér gondosan eligazított a nevezésnél, változott néhány dolog a korábbi évekhez képest. Orsi barátnőmmel ezután találkoztunk és együtt rajtoltunk el 8.13-kor. A nevezés és a rajtoltatás is nagyon dinaminkusan ment, jól kezelték a tömeget. Az utunk kezdeti szakasza volt kicsit nehézkes, mert sokan indultak egyszerre. Jövőre biztosan korábban rajtolok. Orsi kezelte az itinert, Cserkő-bányánál tartottunk egy rövid teaszünetet és ránk köszönt néhány ismerős.

Lajosházáig szépen szétvált a mezőny, egészen jó tempóban tudtunk haladni, a javasolt szintidő előtt az EP-nál voltunk. Készítettünk egy fotót a hídnál és döbbenten állapítottuk meg, hogy éppen harminc éve együtt kezdtünk túrázni. Ugyanitt álltunk kis úttörőként, Lajosháza volt első vándortáborunk egyik állomáshelye. Még az egykori sátrak beton tartóit is felfedeztük. A pecséten kívül kaptunk itt egy almát és a rövid nosztalgia után indultunk tovább. 

A következő szakaszt, a havas-jeges folyamatos emelkedőt megszenvedtem, mert a bakancsom nagyon csúszott. Elfáradt a lábam az állandó visszatartástól. Abban már biztos voltam, hogy a következő túrához új bakancsot kell venni, mert ennek, bár látszatra semmi baja, elöregedett a talpa. A végén már csak az adott erőt, hogy meghallottam az autók zaját, amiből már sejteni lehetett, hogy közel van a műút és ez egyet jelent azzal, hogy közel van a Vörösmarty turistaház, a következő EP. Itt nápolyit és teát adtak, de nem álltunk sorba, inkább a saját dolgainkból fogyasztottunk, hogy ne veszítsünk időt.

Mátraházán keresztül vezetett tovább az utunk a piroson. Közben kicsit elkeseredtünk, mert valaki azt a rémhírt kezdte terjeszteni, hogy kihagytuk a harmadik EP-t. Aztán szerencsére megtaláltuk. Pecsételés és teázás után nagy hajrával nekivágtunk az utolsó etapnak. Voltak csúszósabb részek, ahol kicsit feltorlódtak az emberek, óvatosabban kellett haladni, de az óvatos léptek ellenére sem maradtak el a nagy derültséget kiváltó esések. 

Végül szintidőn belül, 4 óra 47 perc alatt érkeztünk a célba, Mátrafüredre, az erdészeti iskolába. Oklevelet kaptunk és kis csomagban néhány ajándékot. A hóemberes kitűzőnk kimaradt, de a szervezők megígérték, hogy hamarosan elpostázzák. Orsival elégedett mosollyal az arcunkon fotózkodtunk a távunk sajtófala előtt. Ennyi év kihagyás és ennyi gyerek után egész szépen teljesítettünk.

Az iskola menzáján napközis teát és napközis virslit adtak, ami annyira jólesett, mint már régen bármi is. Egymás hegyén-hátán üldögéltünk fáradt-boldog arccal, nagyon felszabadult volt a hangulat. 

Közben megérkezett értem a férjem és az iskola kapujában várt. Miután Orsit levittük Gyöngyösre, visszamentünk Mátraházára a szállodába. Pihentünk, szaunáztunk (na jó, én csak 5 perceket), a jakuzziban ülve masszíroztattam az elgyötört lábaimat. Jót vacsoráztunk, borozgattunk, nyugis esténk volt.

Azzal a jóleső érzéssel aludtam el, hogy a hegy visszafogadott, újra itthon vagyok.

Másnap sokáig reggeliztünk, és indulás előtt még sétáltunk egyet a szálloda parkjában. Jó, a séta kicsit túlzás. Próbáltam fogcsikorgatás nélkül rakni egyik lábamat a másik elé 🙂