Úton a Kéken Szandaváraljától Nógrádsipekig

OKT 19/2 2021. április

Szép Szandaváraljába április végén tértünk vissza a férjemmel, hogy útnak induljunk Terényen és Cserhátsurányon keresztül Nógrádsipek felé. Még tartott a részleges karantén, ami azt jelentette, hogy tájházba, múzeumba továbbra sem tudunk majd bemenni. De igazi tavaszi napsütésben indultunk útnak, ami kárpótolt a korlátozásokért.

Visszatekintve a falura, jól látszott a Várhegy és a Bolha-hegy párosa.

Régen az Kéktúra útvonala nem érintette Terényt, pedig különleges falu. Szebbnél szebb kontyolt házak sorakoznak a rendezett, tiszta utcákon. A házak előtti kiskertekben javában zajlottak a tavaszi munkák, és egy ott ragadt, de vidám rénszarvassal is találkoztunk.

Terényt elhagyva kisebb emelkedő várt ránk, hamarosan ráláttunk Cserhátsurányra és a környező vidékre.

Cserhátsurányban tartottunk egy kis pihenőt, a falu központjában lévő kis parkban a hazaiból tízóraiztunk, kávéztunk és lepecsételtük a Kéktúra füzetet.

A kávézás után feltöltődve indultunk neki a dombra vezető útnak, ami két kastély közt vezet ki a faluból. Az úttól balra az 1602-ben épült Jánossy-kastély épületegyüttese látszik. A földszintes kastély reneszánsz és barokk stílusjegyekkel épült. Kertjében két kis őrtorony áll, érdekességük, hogy hétszög alaprajzúak. A kastély 1945-ig volt a Jánossy család tulajdonában. Parkjából nem maradt más, mint a dombon álló néhány ősfa, a régi veteményeskert és pár inasház. Jelenleg, felújítás alatt álló magántulajdon, így a COVID-idején meg sem kíséreltünk bejutni. 

Az utca másik oldalán a Simonyi- vagy Sréter-kastély szerénykedik, sajnos nem sikerült fotót készítenem róla a fák miatt. A téglalap alaprajzú barokk kastélyt a Simonyiak építtették a XVIII. században, később a Sréter család tulajdonába került. Az ő házitanítójuk volt Tessedik Sámuel, akinek mellszobra a kastély parkjában található. Ez az épület sem volt látogatható. 

A felújított evangélikus templomot elhagyva rövidesen kiértünk a faluból (a falu széle előtt van egy kis bolt, ahol nagyon szívesen fogadnak és mindent lehet kapni), és a szekérúton indultunk tovább Nógrádsipekre. 

A dombhátakon hullámzó útszakasz szép panorámákat tartogatott.  Nógrádsipekre a régi TSZ területén keresztül értünk be, ahol az egyik épület oldalán még mindig látható a megkopott vörös csillag. Beljebb haladva már nem érezni annyira, hogy megállt volna az idő.

A falu szépen rendben tartott központjában, a templom alatti park OKT tábláján rendben megtaláltuk a bélyegzőt. Találkoztunk más kéktúrázókkal is, a vírushelyzet miatt kellő távolságot tartva váltottunk néhány szót.

Kellemes meglepetés volt, hogy az egykori Balás-kúria, ami legutóbbi ittjártamkor (kb. 15 éve) még Kemény Huszár kocsma néven működött jobb időket is megélt állapotban, most szépen felújítva, parkosított kerttel, a falu dísze lett. Méltó rendeltetést kapott, úgy láttam, művelődési házként üzemel. A Balás család egyébként, akik a falu egykor birtokosai voltak és a kúria hozzájuk tartozott, az egyik legrégebbi család a településen. Már a XVI. században említést tesznek róluk, és a mai napig élnek leszármazottaik a faluban, ahogyan a hasonlóan régi Domán családnak is.

Az erdőkkel körülvett szépfekvésű falut a történelem minden korszaka megtépázta. A XIII. századtól lakott területként jegyzik. Lakosainak hányattatott sorsuk volt a kiskirályok idején, és a török uralom alatt is, aminek végére elnéptelenedett a település. A visszatérő családok és az új lakosok a Rákóczi-szabadságharcot is megsínylették a kurucok oldalára állva. A harcok végén felégetették templomukat is, helyette csak 1745-ben tudtak újat építeni. 

Túraszakaszunk befejezéseként még felmentünk a templomhoz, aztán átmenetileg elköszöntünk a falutól. Várom a visszatérést, hogy folytathassam a túrát Hollókőn át Alsótold felé.